BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyarországon rendelkezésre áll a betegség ellenszere

Az Egészségügyi Világszervezet egy hete adta át tagországainak a biológiai hadviseléssel kapcsolatos dokumentumokat, kérve: saját egészségügyi hatóságaik készüljenek föl egy esetleges terrortámadásra. Magyarország nem célország, ám az egészségügyi hatóság kötelessége szolgálataik és a lakosság tájékoztatása -- mondta a Világgazdaságnak Nagy Attila miniszteri biztos.
A világszerte riadalmat keltő lépfene-baktériumot száz éve ismerik az orvosok, a kórokozó az emlős állatokon, madarakon és az embereken is megtelepszik. Nagy Attila elmondta: vegetatív (szaporodó) formáját a higiénés rendszabályok betartásával el lehet pusztítani, ám ha ez a vegetatív baktérium a sejten belül "bespórásodik", ellenálló lesz, és több évtizedig is fertőzőképes marad. Megtelepedhet a talajban, a természetes vizek iszapjaiban, az ásott vagy a dögkutakban. Egy-két éve Nógrád megyében -- vélhetően egy dögkútból kikerülve -- áradáskor megfertőzött egy legelőt, szarvasmarhák pusztultak el emiatt. Vannak "tájkóros" területek, ezek között említette Békés, Csongrád, Bács-kiskun, Nógrád megye egy részét és Zirc környékét. Korábban volt példa halálos emberi fertőzésekre, de a múlt század nyolcvanas éveitől már csak ritkábban, évente néhány fertőzés fordul elő.
Kérdésünkre azt is elmondta a miniszteri biztos, hogy a biológiai fegyver bevethető például mesterségesen szennyezett küldeménnyel -- az USA-beli fertőzések eredőjét még nem ismerik --, a természetes vizek, élelmiszerek, a takarmány megfertőzésével, és szétszórható a levegőben. Fontos tudni: lehet védekezni ellene, s időben való felismerése gyógyulással jár. A fertőzés tünetei között említette Nagy Attila a fedetlen bőrfelületen jelentkező heveny gyulladásokat, fájdalmas duzzanatokat, a sötétvörös bevérzéseket. További tünet a láz, a mellkasi fájdalom, a bőséges köpet jelentkezése. Az azonnali orvoshoz fordulás életet ment. A baktérium mikroszkóppal, tenyésztésssel 24 órán belül kimutatható, és megkezdhető a terápia.
Az állatoknál törzskönyvezett vakcinával hosszú időre aktív védettség alakul ki, az embereknél az antibiotikumos, például a penicillines kezelés hatásos -- mondta a miniszteri biztos.
Az amerikai élelmezés- és gyógyszerügyi hatóságok szerint a tüdőt megtámadó lépfene-baktérium leghatékonyabb ellenszere a citrofloxacin hatóanyagú antibiotikum -- mondta Durst János, a Bayer cég termékmenedzsere. A tabletta iránt az USA-ban megnövekedtek az igények, ezért a gyár bővítette gyártókapacitását. Hazánkban 1992 óta kapható a szer, s bármikor készek a nagyobb mennyiség behozatalára. A másik ugyanilyen hatóanyagú antibiotikum generikus változatát az indiai Ranbaxy Laboratoires állítja elő, ami szintén forgalomban van Magyarországon. Mindkét antibiotikum árához -- ha azt patikában váltja ki a beteg -- 50 százalékos támogatást nyújt az egészségpénztár, a készítmények teljes ára 3090 és 4543 forint között van. A kórházi kezelés természetesen ingyen jár a betegeknek.
Feller Antal, a Hungaropharma nagykereskedelmi vállalat kereskedelmi-marketing vezérigazgató-helyettese lapunk kérdésére elmondta: mindkét készítményből megfelelő mennyiség van hazánkban. Nincs felvásárlás, de fölösleges is lenne, hiszen ha csökkenne a raktári készlet, azt a cégek hazai leányvállalatától, de a külföldi raktárakból is azonnal képesek feltölteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.