A GM egy évvel ezelőtt, tavaly január 15-én hirdette meg a Széchenyi-terv programjaihoz kapcsolódó 2001. évi pályázatait. A teljes számvetést márciusra ígéri a tárca. Ugyanis január-februárban még négyezernél több, az elmúlt évben érkezett pályázatot bírálnak el, és 30 milliárdot meghaladó állami támogatás odaítéléséről dönt a gazdasági miniszter.
Eddig az elbírált pályázatoknak több mint a háromnegyede nyert. A szaktárca számításai szerint az egy forint állami támogatással együtt négy forintot meghaladó fejlesztési forrás mozdul meg. Ezek eredményeként 28 838 új munkahely jön létre, illetve 7072 bérlakás épül. Az energiamegtakarítás pedig eléri az 1600 ezer gigajoule-t.
A vállalkozáserősítéshez kapcsolódó pályázatoknál 31 milliárd, a turizmusfejlesztésieknél 30 milliárd, a bérlakásprogramnál pedig 23 milliárd forint támogatást ítéltek oda eddig. Regionális gazdaságfejlesztésre négymilliárd, az energiatakarékosságra és aktív foglalkoztatási programokra egyaránt 2,7-2,8 milliárd forint jutott. A támogatások 60 százalékát (56 milliárd forint) a vállalkozások nyerték el. Ez összesen 310 milliárdot meghaladó fejlesztés létrejöttét segíti elő. A fennmaradó 30 milliárd forint támogatás az önkormányzatokhoz került. Ennek 66 százalékát bérlakásépítéshez, 26 százalékát turizmusfejlesztéshez, 7 százalékát regionális gazdaságépítéshez, 1 százalékát pedig energiatakarékossági programokhoz használták fel. Ezekkel több mint 60 milliárd forintnyi beruházás valósul meg.
Nagy Róza szerint a folyósítások felgyorsulnak. Ezt segíti, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak immár előleg is fizethető. Ez legfeljebb az odaítélt támogatás 50 százaléka lehet, és százmillió forintig igényelhető.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.