Svédországban a legkorábban 2003 tavaszán dönthetnek az euró bevezetéséről - idézte a Dagens Nyheter svéd lap Göran Persson kormányfőt, aki később pénzügyminiszterével közösen cáfolta az újság azon állítását, hogy kész a menetrend a svéd csatlakozásra. A lap szerint a jövő márciusi vagy áprilisi referendumot követően a svéd parlament decemberben, az EU pedig 2004 júniusában adná áldását a döntésre. Így Svédország 2005-től lenne EMU-tag, 2006-tól pedig a svéd polgárok is az eurót tartanák pénztárcájukban.
A svéd állásfoglalás a dánokat is sietségre ösztönözheti, Per Stig Moeller dán külügyminiszter szerint ugyanis referendumuk megelőzheti a svédet, melyet azonban ő csak 2003 végére vagy 2004-re prognosztizált a Berlingske Tidende című lapnak nyilatkozva. Moeller kizárta, hogy már az idén megismételnék a 2000 szeptemberében elutasító döntést hozó népszavazást, mivel a második fél évben Dánia az EU soros elnökségével járó feladatokra koncentrál.
Nagy-Britanniában már napokkal korábban fellángolt a vita az euróról, és a szigetországban sem elképzelhetetlen a népszavazás 2003-ban (VG, 2002. január 8., 2. oldal). Hét vezető üzletember a The Times hasábjain figyelmeztetett: az eurózónából való kimaradás Nagy-Britannia számára egyet jelent a lassú gazdasági hanyatlással. A külső versenyképességhez szükséges valutastabilitás mellett az euró bevezetése 4,5 milliárd fontos (7 milliárd euró) megtakarítást is jelentene a brit cégek számára az adminisztratív költségek csökkenése következtében - idézte az üzletembereket az EUbusiness.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.