A szociáldemokraták (SPD) a PDS-szel kötött, a zöldekkel aláírt német szövetségi koalíciós szerződésnél kétszer hosszabb megállapodásban a kilencből három szenátori posztot biztosítottak partnerüknek, és vétójogot az igazságügyi szenátor kinevezésében. Gysi szerdára virradó éjjel közölte döntését pártja tartományi és frakcióvezetőjével. A másik két pozícióra lapzártánk után nevezi meg jelöltjeit a PDS. A kultúra és a tudomány ügyeiért felelős szenátor Lothar Bisky, a párt korábbi vezetője lehet, az egészségügyi és szociális posztra azonban nincs egyértelműen esélyes jelölt.
Az SPD csak jövő kedden nevezi meg szenátorjelöltjeit. Klaus Wowereit polgármester szerint a párt a pénz- és az igazságügyi tárca élére még keresi a rátermett jelöltet - idézte a Berliner Zeitung.
Hans-Dieter Blaese, a berlini kisiparosok kamarájának elnöke reméli, hogy a gazdasági szenátor a piacgazdaság feltétlen híve, mert a tervgazdaság legkisebb jelének felbukkanása számos befektetőt tartana távol a várostól. Az építőipari cégek érdekképviselete azért bírálta a koalíciót, mert az a közpénzből finanszírozott építkezések leállításával próbál úrrá lenni a város pénzügyi nehézségein.
Edmund Stoiber bajor kormányfő, a Keresztényszocialista Unió (CSU) vezetője hevesen bírálta az SPD és a PDS megállapodását, és "jó éjszakát" kívánt Berlinnek az exkommunisták hatalomra kerülése alkalmából. A zöldek állítása szerint viszont az aláírt koalíciós szerződés csaknem teljesen megegyezik azzal, amiről korábban az SPD sikertelenül tárgyalt velük és a liberálisokkal - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Franz Müntefering, az SPD főtitkára szerint a megállapodásnak - melyet az párt berlini vezetőségének keddi jóváhagyása után pénteken szélesebb körben szentesíthetnek - nem lesz kihatása a szeptemberi választásokra.
Gregor Gysi, a kommunista utódpárt PDS vezetője lesz Berlin gazdasági és munkaügyekért felelős szenátora - jelentette a Netzeitung. A tárca átengedése a PDS-nek aggodalmat váltott ki egyes berlini üzleti érdekképviseletek körében. vg-összeállítás-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.