Elfogadott olimpiai határozat
Az Országgyűlés két korábbi sikertelen kísérletével ellentétben a parlament tegnap 198 igen, 5 nem szavazattal és egy tartózkodással határozatban fogadta el a XXX. nyári olimpia és a XIV. paralimpiai játékok 2012-es budapesti rendezésére vonatkozó pályázat támogatását. Az ellenzék nem vett részt a szavazáson. A határozatban egyben felkérték a kabinetet, hogy a kandidálással kapcsolatosan a magyar sport átfogó fejlesztése érdekében mindent tegyen meg. Az olimpia - kormánypárti voksokkal elnyert - politikai támogatottsága mellett növekedett a Fidesz aláírásgyűjtő mozgalmába bekapcsolódók száma is: a párt tájékoztatása szerint eddig félmillióan írták alá az "ötkarikás" ívet, amiről holnap tesznek ünnepélyes körítésű bejelentést.
Ismeretes: a korábban tervezettel ellentétben a magyar sportdiplomáciai küldöttségnek Salt Lake Cityben még nem sikerülhetett a 2012-es magyar olimpiai tervének teljes körű támogatottságáról biztosítani a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökét, Jacques Rogge-t. Az Országgyűlés kétszer is megakadályozta, hogy Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter a téli olimpia színhelyén az ISM által előnyösnek ítélt pozícióból tárgyaljon a NOB-elnökkel. Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter a tegnapi határozathozatalt követően mindenesetre már arról számolhat be a NOB első emberének: Magyarország esetleges olimpiarendezése széles támogatási bázison alapul. A miniszter még decemberben azt nyilatkozta lapunknak: kiemelkedő lehetőség a magyarországi pályázatnak a főváros, a MOB, a kormány, az üzletemberek és a parlament általi támogatottságáról beszámolni Rogge-nak.
A Fidesz eredeti számításai szerint egyébként az aláírásgyűjtő mozgalom eredményeképpen március 16-ig egymillióan szignálnák az íveket. Jacques Rogge-t egyébként a miniszterelnök, Orbán Viktor is fogadja március 16-án. Rogge tiszteletére a Semmelweis Egyetem Sporttudományi Karán (TF) fogadást szerveznek, majd díszdoktorrá avatják. (SK)
Munkatársunktól