BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

RÖVIDEN

Holnap két forinttal emelkedik a benzin ára

A motorbenzinek ára holnap két forinttal emelkedik. A gázolaj és az autógáz ára változatlan marad. Az árváltozást a Mol azzal magyarázza, hogy az elmúlt hetekben a motorbenzin jegyzésára kismértékben tovább emelkedett. A Mol Rt. ennek megfelelően hajtja végre az árkorrekciót. Szerdától egy liter 91-es ólmozatlan benzin 202,50, a 91-es keverék benzin 205,50, a 95-ös ólmozatlan benzin 205,50, a 98-as oktánszámú ólmozatlan benzin pedig 214,50 forintba kerül. A gázolajért továbbra is 193 forintot kell fizetni, az autógáz literje 125 forint marad. A közölt listaáraktól az egyes kutak árai, elhelyezkedéstől függően, eltérhetnek. (MTI)



A cégek 1,36 milliárdért vettek üdülési csekket

A vállalatok 2001-ben 1,358 milliárd forint értékben vásároltak üdülési csekket, ami mintegy 10 százalékkal magasabb, mint 2000-ben - mondta Réti Ágnes, a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) ügyvezető igazgatója. Hozzátette: az idei évre is legalább ekkora növekedésre számít a NÜSZ. Az üdülési csekkel a vállalkozások kétféle módon támogatják dolgozóik üdülését: vagy az adótörvényben meghatározott járulékmentesség határáig, maximum 20 ezer forintig, vagy a csekkek teljes összegéig. Abban az esetben, ha a cég csupán az adómentesség határáig állja az üdülési csekk költségét, úgy évente dolgozónként 6700 forintot takarít meg. Az üdülési csekket igénybe vevő cégek 70 százaléka választja a mérsékeltebb támogatást, a többi a teljes finanszírozást. Tavaly csaknem 64 ezer dolgozó üdültetését támogatta munkahelye. (MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.