RÖVIDEN
Elfogadott javaslat
Az Országgyűlés gazdasági bizottságának ellenőrzési albizottsága tegnapi ülésén hat igen szavazattal három nem ellenében támogatta a cementipar privatizációjáról szóló jelentéshez csatolt határozati javaslattervezetet. E szerint az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy az uniós elvárásoknak és a magyar állampolgárok érdekeinek megfelelő versenyszabályozáshoz, a nemzetközi kartellműködések kizárásához intézményes kapcsolatokat kezdeményezzen az EU és a tagországok versenyhivatalaival. (MTI)
Környezetvédelmi kommandó vizsgálódhatna
Követhető-e a hulladék útja Magyarországon? - tette fel a kérdést a parlamentben tegnapi interpellációjában a fideszes Tóth Gábor. Felvetette: egy speciális csoport vagy kommandó létrehozásával ellenőrizni lehetne az elkövetett szabálysértéseket. Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter kifejtette: felvetődött, hogy készüljön ennek szabályozásáról törvény, de célszerű megvárni az Európai Unió elkészülő szabályozását, mert később ehhez kell alkalmazkodni. (MTI)
Az idén hétezer bérlakás épül
Az idén a tavalyinál hatmilliárddal több, összesen harmincmilliárd forint jut a Széchenyi-terv keretében az önkormányzati lakások építésének támogatására - mondta el Matolcsy György Aszódon. A városban újabb szociális bérlakások épületének alapkövét rakták le. A gazdasági miniszter ennek alkalmával elmondta: az önkormányzatok mind nagyobb számban jelentkeznek a Széchenyi-program pályázataira, a másfél éve indult akció keretében 2000 második felében 2500, tavaly 4500 lakás épült, az idén pedig már csaknem 7000 épülhet pályázati pénzek fölhasználásával. (MTI)
A Magosz és a családi gazdaságok
A Magyar Mező- és Erdőgazdasági Érdek-képviseleti Tanács tegnapi állásfoglalása szerint a Magosz, azaz a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége alkalmas a családi gazdaságok támogatásáról hozott kormányrendelet végrehajtására, és nem alkotmányellenes, hogy a támogatásokat e szervezet ajánlásához kötik. A Magosz szervezeti egységei az egész országot átfogják, tagjai és vezetői a helyi viszonyokat és gazdálkodókat jól ismerik. (MTI)
Beemelték a szekszárdi híd acélszerkezeteit
Új állomásához érkezett a Szekszárd környéki Duna-híd építése; hétfőn helyére kerültek az építmény acélszerkezetének első darabjai. Dobó Gábor létesítményi főmérnök elmondta: a két darabból összeszerelt, összesen 17 méter hosszú és 60 tonna súlyú szerkezet része a Bács-Kiskun megyei oldal ártéri hídjának. A híd 2002 végére már összeköti a két országrészt; a 2003. júniusi határidőig fél év lesz a befejező munkákra, vagyis a szigetelésre, az aszfaltozásra és - többek között - a korlátok felállítására. A híd építését 2001 nyarán kezdte meg a Vegyépszer Rt. és a Ganz Híd-, Daru- és Acélszerkezet-gyártó Rt. alkotta Magyar Hídépítő Konzorcium. A költségek az M9-es autóút megépítésével együtt meghaladják a 20 milliárd forintot. (MTI)
Költözik az illetékhivatal
A Fővárosi Illetékhivatal február 25-étől elköltözik Bajcsy-Zsilinszky úti székhelyéről. Az M3-as autópálya kivezető szakaszánál, a Kacsóh Pongrác úti felüljárónál, a Hungária körút 179-187. sz. épületben kap új helyet. A Bajcsy-Zsilinszky úti irodában február 22-ig működik az ügyfélfogadás. Azt követően egy hétig zárva tartanak. Március 4-től már a Hungária körúton - a megszokott időpontokban - fogadják az ügyfeleket. (VG)


