Tévképzetek az erős forintról

2001 második felében az áremelkedés üteme - mind a termelői, mind a fogyasztói árindexeké - meredeken csökkent. Az éves átlagban 9,2 százalékos fogyasztói árindex mögött az első fél évben még 10,4, a másodikban viszont már csak 7,9 százalékos áremelkedés áll, az előző év megfelelő időszakához viszonyítva. Az időbeli egybeesés folytán könnyen úgy tűnhet - s ez gyakorta el is hangzik -, hogy az inflációs trend hirtelen megfordulása a májusi sávszélesítés, azaz a forintárfolyam-erősödés kedvező hatásának tudható be. Valójában azonban a forint felértékelődése csupán pár tized százalékpontnyit járult hozzá az árindex mérséklődéséhez. A tavalyi infláció a két legfontosabb befolyásoló tényező, az élelmiszerárak és a világpiaci energiaárak ingadozási ciklusának lefelé tartó szakaszba lépése következtében a felértékelődés nélkül is majdnem ugyanilyen ütemben csökkent volna.

A múlt év második felében az árindex lefelé indulását ugyanazok a tényezők váltották ki, amelyek 1999 közepén annak meglódulását okozták. A nyersolaj világpiaci ára 1999 és 2000 közepe között majdnem a duplájára, 15-ről 30 dollár fölé emelkedett barrelenként, s nagyjából ennek megfelelően drágult az energiaimport is (az importgáz esetében némi késleltetéssel következett be). Nem sokkal ezután kezdődött az élelmiszerárak emelkedése, mivel a mezőgazdasági felvásárlási árak elmúlt évtizedben megszokott erős kilengései ekkor érték el az alsó pontot, s kerültek a felfelé ívelő szakaszba. Az energiaimport-árak 2000 közepén, a mezőgazdasági felvásárlásiak 2000 végén érték el csúcspontjukat. A fogyasztói árakban azonban a termelői árak csökkenése - ahogyan az emelkedés is - késleltetve, csak a második fél évben jelentkezett.

A második fél évben a fogyasztói áremelkedés 2,5 százalékpontos csökkenésének mintegy fele az élelmiszerek, 18 százaléka pedig a szolgáltatások áremelkedésének a lassulásával magyarázható (lásd a táblázatot). Ennek a két, legkisebb importtartalmú, de a fogyasztói kosárban nagy súllyal (24,6, illetve 27,6 százalékkal) szereplő termékcsoportnak tudható be tehát az árindexcsökkenés kétharmada.

További 17 százalékkal járult hozzá az árindex mérséklődéséhez az üzemanyagok drágulásának lassulása, ami elsősorban a világpiaci ártendenciák, s csak kisebb mértékben az árfolyam hatása volt.

Ezzel szemben a tartós fogyasztási és a ruházkodási cikkek - amely termékcsoportok a legmagasabb importtartalommal bírnak - árai összesen 4,5 százalékkal járultak hozzá az árindex mérséklődéséhez. Ennek oka nem csak e termékcsoportok nemzetközi összehasonlításban is különösen alacsony súlya a fogyasztói kosárban (7,4, illetve 5,8 százalék), hanem az, hogy ezen termékek fogyasztói ára korántsem csökkent olyan mértékben, amit a forint erősödése indokolt volna. A tipikusan importból beszerzett termékek (járművek, textíliák, háztartási elektronika stb.) ára csak az év utolsó hónapjában kezdett csökkenni, s akkor is elenyésző mértékben. Míg az esztendő második felében az euró forintban mért ellenértéke 4,2 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában (ennyivel ért többet a forint a fél év átlagában), a gépkocsik ára lényegében nem csökkent.

A fenti számok azt is jelzik, hogy a kereskedők az import olcsóbbodásából származó nyereség egy részét "lenyelték". Ennek persze van kedvező olvasata is: remélhető, hogy az importárak mérséklődése ebben az évben is folyamatosan átcsorog a belföldi fogyasztói árakba, még akkor is, ha a forint nem erősödik tovább, hiszen erre az importálók jövedelmezőségének emelkedése már tartalékokat teremtett.

Mindazonáltal az infláció csökkenéséhez nem volt szükség a forint ilyen ugrásszerű felértékelődésére: a külső és belső ártényezők kedvező egybeesésének köszönhetően ez amúgy is végbement volna. Másképpen fogalmazva: az infláció valóban jelentős csökkenése nem legitimálja az exportálókra hirtelen rázúduló kedvezőtlen hatásokat.

Nem kétséges, hogy a forint fokozatos felértékelődése már középtávon is nemcsak kívánatos, hanem - a termelékenységemelkedés okán - elkerülhetetlen is. Rövid távon azonban - ilyen mértékben - nem. A forintárfolyam mozgását az elmúlt hónapokban, ahogyan korábban is, távolról sem a magyar gazdaság teljesítménye, hanem a spekulációs tőkebeáramlás ingadozásai okozták, amit a kamatok csökkenése láthatólag nem tudott megakadályozni. Egy olyan gazdaságban, amelynek a pénzpiacát a külföldi tőke kimagasló szerepe jellemzi, az ilyen ingadozások nem is kerülhetők el. Ha a nemzetközi tőkepiac bármilyen eseménye (tehát rajtunk kívül álló ok) tovább növeli a tőke beáramlását Magyarországra, akkor beindulhat a felértékelődésre spekuláló öngerjesztő folyamat, s a jegybank szabadsága a kamatok alakításában egyáltalán nem nő, holott az intézkedés egyik deklarált célja éppen ez volt.

Pedig a forint további erősödését mindenképpen lassítani kellene ahhoz, hogy az exportálók tömeges ellehetetlenülése megakadályozható legyen. Az MKIK GVI felmérése szerint a cégek kicsiny része ér el 10 százalék feletti jövedelmezőséget az exporton, s rövid távon lényegében semmilyen alkalmazkodási esélyük nincsen. Már tavaly is túl nagy volt az az áldozat, amelyet a reálgazdaság szereplőinek az inflációcsökkenés oltárán hozniuk kellett, s ez igaz erre az évre is. Még nem várható, hogy a tavalyi második fél évben kezdődött csökkenő irányzat az élelmiszeráraknál megtörne, s az energiaárak alakulása - a késleltetett hatások miatt - még akkor is kedvező lesz, ha a mostani alacsony világpiaci olajár emelkedni kezdene.

A megindult dezinfláció folytatódásához tehát a mainál gyengébb forint elegendő lenne.

Palócz Éva Az MKIK GVI ügyvezető igazgatója