A BKIK versenyképes helyi adókat sürget
Versenyképes helyi adók megállapítását sürgette a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke tegnapi sajtóbeszélgetésén. Koji László szerint kívánatos, hogy a fővárosi helyi adók felhasználása és megállapítása legyen szegmentált: a bérarányos adók finanszírozzák az oktatást, a kultúrát, az egészségügyet, valamint a szociális területet, a helyi adók fedezzék a közterületek fenntartását és működtetését, az iparűzési adó finanszírozza a gazdaság fejlesztéséhez szükséges beruházásokat, beleértve a vállalkozások fejlesztését is.
Bírálta, hogy a fővárosi önkormányzat költségvetési bevételei rendre alultervezettek, miközben évről évre magasabbak a vállalkozóktól beszedett adók. Tavaly például iparűzési adóból a fővárosi önkormányzat 95-96 milliárd forintot tervezett, s mintegy 104 milliárd folyt be. Koji szerint gazdaságfejlesztési-befektetésösztönzési célra semmit sem forgat vissza a főváros. A fővárosi vállalkozók ugyanis nem tudnak élni az iparűzési adóból adható befektetésösztönző kedvezménnyel, mert ennek feltételrendszere teljesíthetetlenül szigorú - állította. Hozzátette: nem sikerült elfogadtatniuk az önkormányzattal a beruházási adókedvezmény egyszerűsítésére vonatkozó és az ebből eredő források felhasználásával kapcsolatos kamarai javaslatokat. Pedig az önkormányzat a 2002. évi adórendeletének vitájában a kisvállalkozások számára benyújtott kamarai javaslatot (ha nem is a BKIK által kidolgozott formában) elfogadta, az iparűzési adómentesség árbevételi határát megemelte.
Bányai Gyula


