Az elmaradt vita is sokba kerül
Noha csütörtök óta biztosra vehető, hogy nem lesz Fidesz-MSZP vitasorozat, a két párt jelentős anyagi áldozatokat hoz annak érdekében, hogy a polémiából a választók előtt a "lehető legjobban" jöjjön ki. A szocialisták még pénteken két országos napilapban is hirdetést tettek közzé: az együttesen közel 3,5 millió forintos nettó értékű reklámokban a Fidesz megfutamodását hangsúlyozták. A legnagyobb kormánypárt, mely az ugyancsak egyeztetési kudarccal végződő miniszterelnöki vitával kapcsolatban még három országos napilapban is egyoldalas hirdetésben közölte Orbán Viktor válaszát Medgyessy Péternek, ezúttal más megoldást választott. Napi félmillió forintot emészt fel ugyanis az, hogy bérlik a Millenáris Parkban azt a helyiséget, melyben vita helyett politikusaik elmondják, hogy éppen az MSZP megfutamodása miatt nem kerülhet sor a programok összevetésére. Tegnap délután a Fidesz kommunikációjával foglalkozó illetékesek még nem tudták megmondani, folytatják-e a költséges sajtótájékoztató-sorozatot. (VG)


