BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Befektetőt keres a főváros

Összességében mintegy 25-26 milliárd forintos beruházásra keres befektetőt a fővárosi önkormányzat, ma kerül ugyanis a közgyűlés elé a városháza Károly körúti részének átépítéséről és hasznosításáról szóló koncepció. Az 1996 óta tervezett Városháza projekt értelmében 72 ezer négyzetméternyi kereskedelmi hasznosítású épület és egy 850 férőhelyes mélygarázs jönne létre Budapest belvárosában. A főváros nem kívánja eladni a telket, hanem 99 évre szóló, telek- és épületbérleti szerződést kötne a tender győztesével. A beruházáshoz szükséges pénzt teljes egészében a befektetőnek kell biztosítania, s az önkormányzat abban bízik, hogy a projektből forrásokat is teremthet saját fejlesztéseihez. Az ellenzéki Fidesz-MDF-MKDSZ frakció a realitásokat nélkülözőnek tartja az elképzeléseket.

A főváros már 1998-ban nekikezdett a jelenlegi tervnél kisebb beépítést engedélyező koncepció megvalósításának. Akkor 12 hazai és külföldi konzorcium jelentkezett. Az egyik, ajánlattételre alkalmatlan társaság azonban a közbeszerzési döntőbizottsághoz fordult, s mire a főváros megnyerte a pert, kiderült, hogy az új Nemzeti Színház mégsem a szomszédos Erzsébet téren épül. Ezért Budapest átalakította az eredeti építészeti koncepciót. A konkrét terveket a főváros jóváhagyása mellett a kiválasztott befektető dolgoztatja majd ki. Ha a koncepciót a fővárosi közgyűlés jóváhagyja, májusban kiírják az előminősítési - részvételi - felhívást. Az ütemterv szerint októberben megkötnék a szerződést a tender nyertesével. A kivitelezés 2004 tavaszán kezdődhetne, s a befejezés 2006 őszére várható. (KÁ)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.