Gazdasági lehetőség a perifériáknak
Magyarország déli és keleti szomszédaihoz képest jelentősen fejlettebb, történelmi felelőssége tehát, hogy tapasztalatait, eredményeit megossza velük. Az európai integráció folyamatában mindez azonban komoly gazdasági lehetőségeket is jelent a magyar vállalkozások számára - hangzott el a délkelet-európai stabilitás elősegítése érdekében a magyar kormány által már negyedik éve megrendezett szegedi konferencián.
Németh Zsolt külügyi államtitkár elmondása szerint a határtérségek fejlesztése jelenti a legnagyobb kihívást. Ennek során az önkormányzatoknál befektetésösztönzési szakemberek összehangolt képzését kell megkezdeni, az úgynevezett euró-régiók megformálásával pedig létre kell hozni a helyi irányítás és érdekképviselet szerveit. Ez utóbbit sokban segíthetik a testvérvárosi programok, a határ menti települések összefogásával ugyanis történelmi fordulat valósulhat meg: a perifériák megkapják a lehetőséget, hogy centrummá emelkedjenek. A magyarországi, román és szerb területeket felölelő Duna- Körös-Tisza-Maros régió integrálásában például kiemelkedő szerephez juthatnak az infra-
strukturális fejlesztések - hangsúlyozta Marosvári Attila, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke. Az előzetes kalkulációk szerint 216 millió eurós beruházással korszerű vasúti összeköttetést lehetne létrehozni a régió két végpontja között. A közel 150 kilométer hosszú Szeged- Kikinda-Temesvár szakasz mintegy 26 ezer négyzetkilométernyi területet kapcsolhatna be Európa gazdasági vérkeringésébe. A tervek már készen vannak, a megvalósításhoz szükséges pénz azonban egyelőre hiányzik.
A megfelelő struktúra aztán a gazdaság fejlődésével összhangban megteremtheti a további növekedés feltételeit is. A javuló kereskedelmi kapcsolatok mellett azonban kiemelten fontos a tőkekapcsolatok kialakítása is - hangsúlyozta az államtitkár.
Munkatársainktól


