Perelhetőbbé válik a biztosító
A leendő új Polgári Törvénykönyv (Ptk) most elkészült koncepciója azzal számol, hogy a károsult ügyfél a jövőben nem csak a kötelező gépjárműbiztosításnál, de valamennyi felelősségi módozatnál közvetlenül a iztosítót és nem csak a károkozót perelheti be ? nyilatkozta Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) főtitkára lapunknak. A testület pénteki éves közgyűlésén kiemelt téma lesz a biztosításokkal kapcsolatos jogalkotás.
A formálódó Ptk-ban várhatóan lehetővé teszik, hogy a biztosítási szerződés akkor is érvényben maradjon, ha a biztosított vagyontárgy gazdát cserél. Ma például egy casco azonnal megszűnik, ha az autó gazdát cserél, s ugyanez a helyzet a lakásbiztosítással is, ha elhúny annak tulajdonosa. Erről az úgynevezett érdekmúlási szabályról sokan nem tudnak, ami káresemények esetén számtalan vitát gerjeszt. A Mabisz szerint bizonyos ésszerű időpontig ? például 3-6 hónapig ? meg kellene maradni a már befizetett díjú fedezetnek.
A jogalkotó várhatóan elveti azt a javaslatot, amely szerint a biztosítási szerződéskötés szabályait külön törvényben, s nem a Ptk-ban szabályozták volna. Az új törvénykönyv a maitól eltérően garanciákat adna a biztosítók nem vagyoni kártérítési kötelezettségeire is. Trunkó szerint az államnak a biztosítókkal együttműködve katasztrófakezelési rendszert kellene kidolgoznia, elsősorban a hazai árvízek és földrengések kockázatainak kivédésére. Az állam a magánszemélyek vagyonbiztosításai mellé nyújtott adókedvezményekkel vagy ? az agrárbiztosításoknál már ismert ?díjtámogatással ösztönözhetné a lakosság szerződéskötési kedvét ? vélte. Így a kormányzatnak a jövőben csak a biztosítási limitek feletti részt kellene magára vállalni.
A főtitkár úgy vélte: 2002-ben a tavalyihoz hasonló, az infláció akár kétszeresére rúgó növekedés várható a nemélet biztosítási ágban. Itthon legföljebb kismértékben nőhettek a vagyoni módozatok díjai az amerikai terrortámadás és azt követően a viszontbiztosítási díjak nemzetközi növekedése miatt.
Binder István


