BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Uniós elismerés a magyar vámigazgatásnak

A vámigazgatási területen Magyarország a legfelkészültebb az európai uniós tagjelölt országok közül - ismertette Frits Bolkestein, az Európai Bizottság belső piacért, valamint adó- és vámunióért felelős biztosának véleményét Arnold Mihály, a vám- és pénzügyőrség országos parancsnoka pénteki megbeszélésüket követően. Arnold Mihály elmondta, hogy Frits Bolkestein különösen a magyar vámhatóság csempészet elleni tevékenységéről nyilatkozott elismerően. (MTI)



A Gallup nyerte a MeH pályázatát

Két ajánlattevő közül a Magyar Gallup Intézet nyerte a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) tárgyalásos közbeszerzési eljárását. E szerint feladata a 2002. évre szóló, kül- és belföldre irányuló társadalomtudományi kutatási terv készítése, valamint az abban foglaltak megvalósítása. Ezért - derül ki a Közbeszerzési Értesítőben közzétett tájékoztatóból - a MeH 164,62 millió forintot (plusz áfa) fizet. A másik ajánlatot a Tárki Társadalomtudományi Intézet Rt. és a GfK Hungária Piackutató Intézet közösen tette. (VG)



A posta elutasítja a privatizációs elképzeléseket

A Magyar Posta Rt. vezetése elutasítja a privatizációs elképzeléseket - reagált Kalmár István, a társaság elnök-vezérigazgatója Bokros Lajos expénzügyminiszternek egy múlt heti felvetésére -, hiszen az európai gyakorlatban sem szokásos a posták magánosítása. A társaság tájékoztatása szerint az érdekképviseletek elnökei is egyértelművé tették, hogy a Magyar Posta Rt. dolgozóinak az az érdeke, hogy a társaság hosszú távon állami tulajdonban maradjon. Minden eszközt igénybe vesznek ahhoz, hogy megakadályozzák a privatizációs törekvéseket. Bokros Lajos - mint arról lapunk beszámolt (VG, március 19.) - egy gazdasági fórumon úgy fogalmazott, a privatizációnak nincs vége Magyarországon. Nem lenne szükség például állami tulajdonú fejlesztési bankra, és a postát is magánkézbe lehetne adni. (VG)



Az Iposz erősíti a mikrogazdaságot

Az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) szombati közgyűlése elfogadta a "Magyar kézművesség az Európai Unió kapujában" című 2001-2006. évekre szóló gazdaságpolitikáját és annak az idei évre lebontott cselekvési programját - közölte Szűcs György, az Iposz elnöke. Elmondta: a szövetség a jövőben az ország mikrogazdaságának megerősítéséért lobbizik. Az Iposz programjában szerepel a helyi szintű szolgáltatói rendszer kiépítése, melynek egyik fontos eleme a 120 ipartestületet és az országos központot összekötő számítógépes információs hálózat. (MTI)



Átadták a népligeti autóbusz-pályaudvart

Az újonnan megépült népligeti autóbusz-pályaudvart tegnap adta át a forgalomnak Fónagy János közlekedési miniszter. A nemzetközi járatok mellett a Népligetből indulnak és ide érkeznek a Volán-társaságok dunántúli, dél-alföldi, valamint a budapesti agglomerációban közlekedő távolsági járatai. Az új pályaudvar naponta összesen 30-40 ezer utas kiszolgálására képes. A beruházást az ÁPV Rt. finanszírozta, összköltsége 2,8 milliárd forintot tett ki. (MTI)



Kevés háziorvos használja az internetet

Magyarországon a háziorvosi rendelők 26 százalékának van internetkapcsolata, saját honlapot 4 százalékuk üzemeltet - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt., a Westel Rt. és a Sun Microsystems Magyarország közös felméréséből. A honlappal is rendelkező rendelők 65 százalékánál a saját weboldal lehetőséget biztosít gyógyító-megelőző információk elérésére, 58 százaléknál az általános információk elérésére, míg 48 százaléknál elektronikus tanácsadásra. A következő egy évben a háziorvosi rendelők egyharmada tervezi, hogy csatlakozik a világhálóra. (MTI)



Korszerűsítik a növény-egészségügyi állomásokat

Magyarország az európai uniós csatlakozást követően az unió határaként funkcionál majd, ezért tíz állat- és növény-egészségügyi kirendeltséget kell korszerűsíteni, illetve felépíteni az ukrán, a román, a jugoszláv és a horvát határszakaszon - közölte pénteki tájékoztatóján Vonza András agrárminiszter. A vizsgálóhelyek korszerűsítésére, illetve az újak létesítésére összesen 4 milliárd forintot kell fordítani. (MTI)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.