Újabb hitel az OTP-től
Az OTP Bank március18-tól fix (5 évente változó) kamatozású Forrás-hitel konstrukciót indított el, amely használt lakás vásárlásához is igényelhető. Ennek kamata 4 százalék, a kezelési költség pedig 2 százalék, de legfeljebb havi 9 ezer forint. A félévente változó kamatozású Forrás-hitel esetében a kamat 5,5 százalék.
A bank ebben az évben március végéig várhatóan 27-28 milliárd forint hitelt engedélyez, ami a tavalyi engedélyezett hitelösszeg 40 százaléka. AZ OTP Jelzálogbank folyamatosan veszi át az anyabanktól a Forrás hiteleket, és áprilistól az anyabankkal konzorciális együttműködésben nyújtja a kölcsönöket. Így a tervek szerint az év végére 90 milliárd forintnál nagyobb hitelállománnyal rendelkezik majd.
-->


