BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatszázalékos gazdasági növekedés 2006-ra

Szándékunk a gazdasági növekedés gyorsítása - mondta Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) tegnapi küldöttgyűlésén. Ez az idén várható 3 százalék körüli értékről 2006-ra 6 százalékra gyorsulhat, ebben már az európai uniós támogatás hatásával is számolnak. A tennivalókról szólva egyebek között a vállalkozói kör mozgásterének bővítését, az adórendszer átalakítását, az adóterhek csökkentését említette. Medgyessy szerint reális törekvés az infláció 5-6 százalékra való leszorítása. Elmondta, hogy reális árfolyam-politikát kíván folytatni, ami jól szolgálja a magyar nemzetgazdaság hosszú távú érdekeit is.

A gazdaságpolitikában három alapelvet nevezett fontosnak: a kiszámíthatóságot, a jogbiztonságot és a transzparenciát. A Széchenyi-terv mint szándék jó - fogalmazott - és fenntartható, de formai, működési feltételeit át kell tekinteni. Elképzelhetőnek tartja, hogy az elkészítendő nemzeti fejlesztési tervben a Széchenyi-tervre is támaszkodnak. Medgyessy szerint a kamara számíthat a kormány együttműködésére, mert a társadalmi párbeszéd érdeke lesz a kormánynak a fejlesztés- és beruházásorientált gazdaságpolitika megvalósításában. Az invesztíciót a tudásba való befektetésként is érti - mondta. A gazdasági szféra szereplőitől azt kérte, fogalmazzák meg a képzéssel kapcsolatos igényüket. (MK)

Munkatársunktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.