BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hetente egy napon szavaznának

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A parlamenti üléshetek egyazon napjára kellene "bezsúfolni" minden, határozathozatalt igénylő döntést - ez az egyik, az Országgyűlés gördülékeny működtetésére vonatkozó lehetőség, miután a leendő koalíciónak egyszerre kell tekintettel lennie a szűk kormánytöbbségére és a heti ülésezés ígéretére. Az MSZP országos választmánya és az SZDSZ országos tanácsa is "hitet tett" a közös kormányzás mellett.

Szili Katalin, az MSZP elnökhelyettese lehet az új parlament elnöke - egyben az első nő ebben a tisztségben Magyarországon. Kovács László, a párt elnöke az MSZP szombati választmányi ülésén többször is hangsúlyozta: a szocialistáké a legnagyobb parlamenti frakció, így a házelnököt a képviselőcsoport adja. A parlament elnöke meghatározó szereplője lehet az Országgyűlésnek, hiszen ha nincs frakcióközi konszenzus a napirendet illetően - erre bőven volt példa Áder János hivatali ideje alatt -, akkor az elnök saját jogkörében eljárva terjeszthet elő napirendi javaslatot. Ezt a többségnek kell elfogadnia. A szűkös kormánytöbbség miatt ez azért lehet fontos, mert a leendő koalíció pártjai már most gondolkodnak azon, hogyan lehet racionálisan működtetni a Házat, s egyúttal megtartani a parlament heti ülésezési rendjének visszaállítását célzó ígéretüket.

A kormányoldalnak minden határozathozatalnál - ide tartozik a törvények elfogadása mellett akár a napirendről, akár egy interpellációra adott miniszteri válaszról szóló döntés is - biztosítania kell a többséget, azaz legalább 194 képviselő egységes szavazatát. Eszerint alkalmanként maximum négy honatya maradhat távol az MSZP és az SZDSZ soraiból. A jelenlegi gyakorlat szerint az ülésheteken két napon kellett szavazni: hétfőn a napirendről, kedden az interpellációkról és a törvényjavaslatokról.

A szocialistáknál felmerült az a lehetőség, hogy egy héten csak egyszer "legyen muszáj" a teljes jelenlétet biztosítani, azaz minden fent említett kérdéskörben egy napra, hétfőre tennék a szavazásokat. Ha ez konszenzussal nem érhető el, a házelnök saját javaslata alapján is így alakulhat a napirend. Felmerült egy másik, ám a szocialisták szerint sem elegáns és minden alkalommal számtalan veszélyt hordozó megoldás is: e szerint minden második héten döntenének a napirendről, amely kéthetes üléstervet jelentene, érdemi határozathozata-lok pedig csak egyszer, az első hétfőn lennének. E terv alapján is meg kell tartani hetente az interpellációs időszakot. Itt azonban elviekben nem okoz nagy fennakadást sem az, ha éppen nem határozatképes a Ház - ez esetben a következő héten döntenek a válaszokról -, sem pedig az, ha éppen leszavaznak egy minisztert. Ez utóbbi kétségkívül igencsak kínos helyzetbe hozná a koalíciót - ahogy ez a Fidesz vezette kormánnyal többször is megtörtént. (DG-TE)

Munkatársainktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.