Májustól Széchenyi-kártya
Várhatóan májustól megkezdődik a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására létrehozott Széchenyi-kártya közrebocsátása - jelentették be a kormány tegnapi ülését követően. Az elsősorban a folyóeszköz-finanszírozást elősegítő Széchenyi-kártyára kiírt pályázat iránt 12 bank érdeklődött, közülük öten nyújtották be pályázatukat, és végül három bank - az OTP, a Postabank és a Magyar Kereskedelmi és Hitelbank - ajánlatát fogadták el. Velük holnap írják alá a szerződést. Ezt követően a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) több mint százezer vállalkozót értesít levélben a programhoz történő csatlakozás feltételeiről. A kormány a Széchenyi-hitelkártya bevezetéséről hozott február 18-i határozatában 2002. március 20-ban szabta meg a bankok pályáztatásának eredményéről szóló tájékoztató elkészítését. A Széchenyi-hitelkártyaprogramban való banki részvételre szóló felhívást február 25-én küldték ki a pénzintézeteknek. A pénzintézetek kérésére a március 11-i ajánlattételi határidőt 25-ig meghosszabbították.
Sok a nyitott kérdés, tudtuk meg banki körökből. Attól tartanak, hogy az MKIK és a VOSZ által a program bonyolítására alapított Ka-Vosz Rt.-nek fizetendő díj megdrágítja a kártyát, és csökkentheti a termék piacképességét. A társaság tervezett díjazása 500 ezer forint hitelkeret esetén háromezer, egymillió forintos keretnél pedig tízezer forint. Többen kifogásolták, a részt vevő bankoknak az egységes bevezető marketingkampányhoz nettó 33-50 millió forinttal kell beszállniuk. Ám a pénzintézeteket nemcsak ez tántorította el az ajánlattételtől, tudtuk meg. Többen is attól tartottak, hogy a termék nem lesz nyereséges. (MK)
Munkatársunktól


