Varsó megtiltaná az írott és az elektronikus sajtó területén egyaránt jelen lévő holdingok kialakulását a médiapiacon. A kabinet szerint a médiatörvény változtatásai megerősítenék a kis regionális műsorszórókat, megakadályoznák a külföldi dominancia kialakulását, és segítenék a közszolgálati tv-t közművelődési szerepének betöltésében - írja a Reuters.

A lengyel médiacégek azonban úgy látják, hogy konszolidációjuk megakadályozásával a javaslat tisztességtelen előnyhöz juttatná a köztévét, az pedig az ország uniós csatlakozása után a nemzetközi óriások prédájául eshetne. A jobboldali ellenzék a tervezet elutasítására készül, mert az szerinte politikai okokból erősítené a kormányzati kézben lévő köztévét.

A lengyel parlament első olvasatban úgy döntött, hogy a javaslatot újratárgyalásra visszaküldi a bizottságokhoz. Kwasniewski államfő azt mondta, jelenlegi állapotában a tervezetet nem írná alá. (VG)