BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aggályosnak tartott behajtás

A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) két céget bízott meg a mikrohitel kinnlevőségeinek behajtására. A külső cégek igénybevételét vállalkozói körökben több szempontból is aggályosnak tartják. A kinnlevőség egymilliárd forintnyi.

Az MVA két külső céggel állapodott meg a mikrohitel-kinnlevőségek behajtásról - erősítette meg lapunk értesülését Braun Márton, az MVA ügyvezető igazgatója. Az 1992 óta működő program összes kinnlevősége (a késedelmi kamatokkal együtt) meghaladja az egymilliárd forintot. Tíz év alatt közel 19 milliár-dot folyósítottak.

A behajtásra több pályázó közül választották ki a Fantom 2000 Kft.-t és a Creditexpress Kft.-t. A pályáztatás mikéntjét firtató kérdésünket azzal hárította el az egy éve hivatalában lévő vezető, hogy ő csak a folyamatba kapcsolódott be. A behajtócégek sikerdíját pedig üzleti titokra hivatkozva nem árulta el. Csak annyit mondott: kevesebbet kapnak, mint elődjeik.

A behajtást korábban végző helyi vállalkozói központok (hvk-k) az így begyűjtött összeg felét tehették el.

A külső cégek megbízását azonban vállalkozói körökben több szempontból is aggályosnak tartják - értesültünk több forrásból is. Egyebek között nem egyértelmű, hogy ki mondhatja fel a hitelszerződést és mikor, vélik. A tervek szerint egyébként az MVA fogja felmondani. Problémának nevezik továbbá, hogy a hvk-k nem tudják, melyik cég a behajtó, kit és mikor keres fel. Ez szerintük akkor jelentheti a legnagyobb gondot, ha már megegyeztek az átütemezésben.

Kifogásolják vállalkozói körökben azt is, hogy a mikrohitelek helyi nyilvántartását segítő szoftvert átadják külső cégeknek. Ez esetleg banktitokba, illetve adatvédelmi törvénybe ütközhet. Hiányolják a behajtási kézi-könyvet, s megoldatlannak tartják a követelés további nyilvántartását is.

Az MVA egyébként a közelmúltban megállapodást kötött a hvk-kkal. A lapunk birtokában lévő dokumentum szerint a mikrohitel-állomány behajtási eljárásában a mikrohitelalap kezelőjeként a tulajdonosi jogokat gyakorló MVA jogosult eljárni. A hvk-k pedig az általuk 1997-től 2000 júniusáig kihelyezett, 90 napon túli, késedelemben lévő felmondott, valamint a felmondott és peresített mikrohitel-állományt - teljes dokumentációval együtt - a megállapodást követő 30 napon belül átadják az MVA képviselőjének. Ezzel egyidejűleg - derül ki a megállapodásból - a hvk-k kötelesek a mikrohitel-állományra vonatkozó listát összeállítani, ami egyedi bontásban tartalmazza a késedelemben lévő kölcsönök aktuális állapotára vonatkozó adatokat.

Magos Katalin

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.