BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Félmilliárdos praxistámogatás

Az év első öt hónapjában a háziorvosi praxisok több mint 59 százaléka igényelt eszköztámogatást az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP), ingatlantámogatásra az 5785 szolgálat 2,8 százalékának van szerződése a biztosítóval. A jogosult fogorvosi szolgálatoknál az arány 67, illetve 6 százalék - tudtuk meg Kőrösi László osztályvezetőtől.

Az alapellátás teljes privatizálásának segítése, a rendelők műszerezettségének és komfortosításának céljából a távozó kormány úgy határozott: januártól vissza nem térítendő támogatásban részesíti az erre vállalkozó praxisokat. A támogatást az OEP-től kell igényelni, az összeget a központi költségvetés fedezi. Egy háziorvos 25 ezer forint eszköztámogatást kaphat. Ha egy rendelőben két praxis van, 20-20 ezer forint igényelhető. Azok, akik több rendelőben is dolgoznak további tízezer forint kiegészítést kaphatnak. Akik hitelre vásárolnak eszközöket, újabb, legfeljebb 25 ezer forintra tarthatnak igényt.

Májusban 3420 háziorvosi szolgálatnak 81 millió forint eszköztámogatást utalt az OEP. A kiegészítő támogatás összege 6,3 millió forint volt. A hitelre történő orvosi eszközök és a rendelőberendezések támogatása pedig 3,88 millió forintot tett ki. Kőrösi László szerint vélhetően nő az igénylők száma, mivel április közepén úgy módosították az erről szóló jogszabályt, hogy az eszközöket lízingelő praxisok is kérhetnek támogatást.

Ingatlantámogatást azok kaphatnak, akik megvásárolják a rendelőt. Ám úgy tűnik, az orvosok többsége nem szívesen él ezzel. Ez is oka lehet, hogy az 5785 háziorvosi praxisból 161-en szerződtek ingatlantámogatásra az OEP-pel. Itt a havi támogatási összeg egy tulajdonos esetében 25 ezer, ha többen vannak, 30 ezer forinton kell egyenlően osztozniuk. Májusban e célra 3,985 millió forintot utalt át a biztosító a doktoroknak. Az ingatlant hitelre vásárlók támogatása további 1,833 millió forint volt.

Az alapellátásban dolgozó, támogatásra jogosult 1847 fogorvosi szolgálat közül májusban 1239-nek, összesen 41,65 millió forint összegű eszköztámogatást utaltak. A drága orvosi technika megújítása miatt itt az egyénenként kapható havi támogatás 35 ezer forint. Aki több telephelyen is rendel, havi 20 ezer forint kiegészítő támogatás kap, ennek összege májusban 880 ezer volt. Az eszközöket hitelre vásárló fogorvosi szolgálatok támogatására 3,242 millió forintot fizettek ki. A fogorvosi praxisok közül 111 élt az ingatlanvásárlási támogatással, összesen 2,7 millió forintot kaptak. (NTE)

Munkatársunktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.