Finomhangolásokra készül a diplomácia

- Miniszter úr, ön az elmúlt napokban többször is úgy nyilatkozott, hogy kellő óvatosság mellett ugyan, de van lehetőség az EU-csatlakozási tárgyalásokon ideiglenesen már lezárt fejezetek újranyitására. Medgyessy Péter ezzel szemben Berlinben azt mondta Schröder kancellárnak: alapelvként kell leszögezni, hogy nem bolygatjuk meg a már elért megállapodásokat. Melyikük álláspontja fog érvényesülni az új kormány munkájában?

- Nem azt mondtam, hogy újra akarjuk nyitni a fejezeteket, hanem azt, hogy tiszteletben tartjuk az unió és Magyarország között a csatlakozási tárgyalásokon létrejött ideiglenes megállapodásokat, de a fejezetek formális újranyitása nélkül szeretném kitapogatni annak a lehetőségét, hogy

van-e esély egyfajta finomhangolásra. Arra, hogy némileg kedvezőbbé tegyük a megegyezést egyes kérdésekben.

- Feltehetőleg elsősorban a földkérdésre gondol...

- Igazából két, egymással szorosan összefüggő téma szerepel elgondolkodásunkban. 2001 júniusában a kormány beleegyezett abba, hogy - eltérően a hatpárti megállapodástól - a külföldiek nem 10, hanem 7 évvel a csatlakozás után szerezhessenek termőföldet Magyarországon. Sőt, ezen nyitott még egy kiskaput, amikor megengedte, hogy magánszemélyek, akik már letelepedtek hazánkban, három év után is megtehessék ezt. Megítélésem szerint ez a két engedmény indokolatlan volt, és főleg ellentételezés nélküli, az unió ezért nem adott cserébe semmit. A kormány ezt a munkaerő szabad áramlása terén elfogadott korlátozással állította párba, amiben csupán annyi volt a logika, hogy ott is hétéves átmenetben állapodtak meg. Én már akkor azt mondtam, hogy a munkaerőmozgást a strukturális alapokból nyújtott regionális támogatások átmeneti idejével kellett volna összekapcsolni (hiszen azok egy részét munkahelyteremtésre fordítják), a termőföld kérdését pedig a mezőgazdasági termelőknek nyújtott közvetlen támogatások átmeneti idejével. A kormány nem ezt tette, hibázott, mi megpróbáljuk ezt a hibát kijavítani. De nem olyan áron, hogy Magyarország csatlakozása emiatt késedelmet szenvedjen.

- Lehetséges-e egyáltalán köztes megoldás?

- Ha a "csendes" diplomácia eszközeivel ki lehet deríteni azt, hogy a késedelem veszélye nélkül bizonyos javulást lehet itt elérni (például azt, hogy a mezőgazdasági termelőknek nyújtott támogatás tízéves átmeneti idejét le lehet csökkenteni mondjuk háromra), akkor jó szívvel tudom vállalni az egyébként most értelmetlen kompromisszumnak minősíthető hároméves átmenetet a letelepedett külföldiek termőföldvásárlására. Ha az unió ebben nem hajlandó engedni, akkor úgy tekintek erre, bár nem jó szívvel, mint az előző kormány által elkövetett hibára.

- Verheugennel folytatott múlt heti tárgyalásain érzékelhető volt-e fogadókészség a "finomhangolásra"?

- Verheugen azt javasolta, beszélgetésünk sajtónyilvánossága szóljon arról, hogy most semmilyen részletkérdést nem vitattunk meg. Én ehhez tartom magam.

- Felveti-e majd a csatlakozási tárgyalásokon, hogy Magyarország kapjon átmeneti mentességet az unió közös költségvetésébe való befizetéseire?

- Magyarország nettó pénzügyi helyzetének már a csatlakozást követő első évben javulnia kell a csatlakozást megelőző esztendőhöz képest. Erről szó is esett Verheugennel folytatott tárgyalásaimon. Az unió korábbi kiinduló álláspontja az volt, hogy az új tagok nettó pénzügyi pozíciója ne romoljon. Én ezt kevésnek tartom, azt szeretném, hogy javuljon.

- Németh Zsolt volt külügyi államtitkár a kormányprogram vitájában a külpolitikai konszenzus jeleit érzékelte. Jól értelmezzük-e, hogy a csatlakozás utáni pénzügyi helyzetre vonatkozó elvárás is része ennek, hiszen amit ön most mondott, az egybevág a leköszönő kormány álláspontjával. Egyáltalán, mire terjedhet ki ez a konszenzus?

- A célok tekintetében a magyar külpolitikában tizenkét éve konszenzus van. Mértékadó politikai erők közül senki sem kérdőjelezte meg azt, hogy hazánk csatlakozzon az euroatlanti szervezetekhez. Senki sem kérdőjelezte meg azt sem, hogy érdekünkben áll, mert a térség biztonságát is erősíti, ha Magyarország és a szomszédos államok között jó a viszony, vagy azt, hogy a mindenkori magyar kormánynak alkotmányos kötelessége felelősséget vállalni a határon túli magyarokért. Ebben konszenzus volt, van és lesz. Amiben viszont soha nem volt igazán egyetértés, az a célok elérésének módja, az alkalmazott eszközök, a külpolitikai stílus, a célok közötti fontossági sorrend, illetve, hogy egyáltalán van-e ilyen sorrend, kell-e ilyet felállítani. Mi azt mondjuk, hogy nem. A háromnak egyidejűleg kell érvényesülnie. Ez bizonyos változást fog jelenteni az elmúlt évekhez képest.

- Mindenesetre az EU-csatlakozás remélt időpontja, a kormányprogramban is szereplő 2004 is konszenzusos dátum. Ám akkor is tarthatónak véli, ha Írországban a megismételt népszavazáson újból elutasítják a nizzai szerződés ratifikációját?

- Ez a kérdés hasonlít ahhoz, mint amit a választások előtt gyakran kérdeztek tőlem: mi lesz, ha az MSZP veszít? Mindig azt mondtam, nem fogunk veszíteni, nyerni fogunk. Egy pártelnöktől nem is várható más válasz. Azt hiszem, egy hivatalba lépő külügyminisztertől sem várható más felelet, mint hogy minden eszközzel el kell érni a 2004-es csatlakozást. Mindent meg fogunk tenni ennek érdekében.

- Ha változatlan csatlakozási menetrenddel számolunk, akkor a hazai közvélemény felkészítése is egyre időszerűbb feladat. Összehangolják-e az EU-belépési referendum előkészítését a tárgyalások lezárásával?

- Igen, hiszen referendumot akkor lehet rendezni, ha a tárgyalások lezárása megtörtént, vagyis pontosan tudjuk a csatlakozás feltételeit. E téren komoly mulasztások történtek az elmúlt években, az Orbán-kormány nem foglalkozott azzal, hogy a lakosságot felkészítse. Az integráció összességében és döntő többségében kedvező hatásokkal jár, de néhány területen fel kell készülni kedvezőtlen hatásokra is. Népszavazást tartani pedig csak úgy lehetséges, ha minden választópolgár pontosan tudja, mit várhat a csatlakozástól, mire kell felkészülnie. Célcsoportok szerint kell megvizsgálnunk a várható hatásokat. De ez még nem elég, programokat kell indítani az esetleges kedvezőtlen hatások mérséklésére, sőt, ha lehet, kifejezett ellensúlyozására.

- Az Orbán-Nastase szerződés újratárgyalása, ami a kormányprogramban is helyet kapott, nyilván nem tartozik a konszenzusos területek közé.

- Ennek a kérdésnek négy szereplője van. Maga Orbán Viktor, aki ezzel a megállapodással annak a 900 ezer embernek a lehetőségeit korlátozza, akiknek nincs állandó kereseti lehetőségük, akik alkalmi munkából élnek. Számukra veszélyt jelenthet az esetleges nagyszámú romániai román munkavállaló, akiknek a paktum utat nyitott. Érthető persze, hogy Orbán Viktor és a Fidesz már csak presztízsokokból sem akarja újratárgyalni ezt az elhibázott megállapodást. A másik szereplő Adrian Nastase. Miért akarná ő újratárgyalni? Hiszen ez a megállapodás fontos román érdekeket szolgál. A harmadik szereplő az RMDSZ. Érthető, hogy ők se akarják újratárgyalni. Megértem álláspontjukat, hiszen számukra a megállapodás a kedvezménytörvény érvényesülésének lehetőségét teremtette meg. Az MSZP viszont, mint a magyarországi munkavállalókért felelősséget érző párt, jelezte újratárgyalási szándékát.

- Ez elvi elhatározás, vagy van már valamilyen gyakorlati elképzelés is a végigvitelére? Ugyanis ha a nyár folyamán az idénymunkások beözönlése mégis elmaradna, akkor az újratárgyalás kevésbé tűnhet fontosnak.

- A dolog ennél komplikáltabb, mert nem Románia az egyetlen ország, ahol problémákat látunk. Szlovákiával nem is sikerült megállapodni. Ukrajna most állt elő új igényekkel. Most fizeti Magyarország az árát annak, hogy az előző kormány elmulasztotta a szükséges egyeztetéseket a szomszédokkal. Nem került időben nyilvánosságra, hogy a szomszédos országoknak van-e ellenvetésük a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban. A parlament abban a hiszemben döntött, hogy a szomszédok elfogadják a törvényt. A kormány tehát becsapta a parlamentet, ezért jött létre ez a helyzet, amely nagyon bonyolult, már nem lehet igennel vagy nemmel válaszolni egy konkrét elemnek a sorsáról. Én azt mondom, hogy megoldást kell találni az egész ügyre. Mégpedig olyan megoldást, amely négy feltételnek tesz eleget. Feleljen meg ez a törvény eredeti céljainak, Magyarország és a határon túli magyarság érdekeinek, az európai normáknak, vagyis a velencei bizottság ajánlásainak, és legyen elfogadható a szomszédos országok kormányai számára.

- Ez egyben fontossági sorrend is?

- Nem. Mindegyik elem egyformán fontos, bármelyiket kiveszem belőle, értelmetlenné válik az egész. Hogy milyen lesz végül ez a megoldás - és most szándékosan nem törvénymódosításról és nem kétoldalú megállapodásokról beszélek, mert lehet, hogy mindkettő része lesz a megoldásnak, de lehet, hogy nem -, azt most még nem tudom megmondani. Előbb tájékozódnom kell a pontos részletekről, mert az előző kormány az ellenzéket nem tájékoztatta kellő mértékben.

- De annyi máris látszik, hogy június 22-ig nem vizsgálják felül a kedvezménytörvényt, mint azt az OrbánNastase megállapodás feltételezi.

- Valóban, ezt nem látom reális célnak. Nem hiszem, hogy három héttel az új kormány hivatalba lépése után ezt az egész kérdéskört megnyugtatóan fel lehet térképezni. Nem elég a megoldást magyar-román viszonylatban megtalálni, egyszerre kell kezelni a kérdést minden érintett szomszéddal. Az is gyenge pontja ennek a megállapodásnak, hogy belement egy ilyen hat hónapos felülvizsgálatba.

- Felhasználják-e a júniusban esedékes visegrádi csúcstalálkozót arra, hogy Pozsonnyal megkezdjék a kétoldalú egyeztetést, vagy a jelenlegi szlovák kormánynyal már nem érdemes megállapodni, és meg kell várni az ottani őszi választásokat?

- Ezt a kérdést mindenképpen el kell választani a visegrádi együttműködéstől, azt nem célszerű kétoldalú vitákkal terhelni. Lám, hova vezetett Orbán Viktornak az a szerencsétlen mondata, hogy miután kifejtette az egyébként általam is osztott véleményét a benesi dekrétumokról, továbbment és azt mondta: ha mindezeket a dekrétumokat nem érvénytelenítik, akkor Szlovákia és Csehország nem léphet be az EU-ba. Ezzel sikerült zátonyra futtatnia az egész visegrádi együttműködést, pontosan akkor, amikor annak éppen Magyarország a soros elnöke. Ez óriási hiba volt. Igaz viszont, hogy szeretnénk még a soros magyar elnökség végéig, tehát június 30-ig újraéleszteni a visegrádi együttműködést. Ennek valószínűleg egy gyors külügyminiszteri találkozó, majd pedig egy magyarországi csúcstalálkozó lesz a módja.

- Ön kedden Rómában részt vesz az újabb bővítésre készülő NATO csúcstalálkozóján. Véleménye szerint a tagjelölt Szlovákia Meciarral mint kormányfővel is csatlakozhatna a szervezethez?

- Magyarország a NATO tagjaként akkor jár el helyesen, ha megvizsgálja, mennyiben felel meg Szlovákia a NATO-csatlakozás követelményeinek. Ebből a vizsgálatból ki kell rekeszteni a kétoldalú viszony kérdéseit, tehát például azt, hogy Szlovákia miként viszonyul a magyar kedvezménytörvényhez. Viszont a NATO-csatlakozás követelményei között szerepelnek a demokráciával kapcsolatosak is. Ha azt látjuk, hogy Szlovákiának olyan kormánya lesz a választások után, amely nem jelent garanciát az ország demokratikus rendjének zavartalan működésére, akkor a többi NATO-országgal együtt nagyon gondosan mérlegelni fogjuk, hogy be lehet-e bocsátani az országot a szervezetbe. Ezt azonban én most nem szeretném sem egyetlen párthoz, sem egyetlen politikushoz kötni.

- Ez az egész kormány véleménye? Vagyis visszacsatolva a kiinduló kérdésünkhöz: az, hogy megszüntetik a MeH-ben a külpolitikai referatúrát, együtt jár-e azzal, hogy egyértelmű lesz a diplomáciai feladatok megosztása a miniszterelnök és a külügyminiszter között?

- Az elmúlt négy évben gyakran tették fel joggal a kérdést, hogy ki vezeti a Külügyminisztériumot: Martonyi János vagy Németh Zsolt. Azt is sokan feltették, hogy vajon a minisztérium vagy a MeH-es referatúra-e az a szint, ahol a döntés előtti utolsó szót kimondják. Nyilvánvaló, hogy a felelősség - és ez a mi kormányzásunk alatt is így lesz - elsősorban a miniszterelnöké. De az új kormánnyal kapcsolatban senkinek nem kell majd azt a kérdést feltennie, hogy ki irányítja a magyar külpolitikát.

Lambert Gábor-Urkuti György