Hiányos foglalkoztatási alapok
Míg tavaly a munkaerő-piaci alap hozzávetőleg 40 milliárd forinttal gazdálkodott, és a minimálbér okozta többletterhek kompenzációjára kétmilliárd jutott, addig az idén 50 milliárdos a büdzsé és 15 milliárdos a kompenzációs keret. A munkaerő-piaci alap foglalkoztatási alaprésze - a kompenzáció növekedése miatt - jelentősen csökkent. Emiatt több megyében is veszélybe kerültek a munkanélküliek számára szervezett közmunkaprogramok.
Kiegészítő központi forrásra vár a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei decentralizált foglalkoztatási alap, mert egymilliárd forint összegű a hiánya a munkanélkülieket segítő programok működtetéséhez; a tavalyi 4,2 milliárd forinttal szemben az idén a megye 3,2 milliárdot kapott - jelentette ki Rezsőfi István igazgató tegnap Nyíregyházán. "Várni kényszerülünk a közhasznú programok további támogatásával, és nem tudunk indítani újabb képző és átképző tanfolyamokat sem. Ha nem kapja meg időben a kiegészítő pluszforrást a megye, akkor megtörhet az a kedvező tendencia, amely a régió munkanélküliségének csökkenését jellemzi az utóbbi időben" - idézte őt a távirati iroda.
Az idén két részletben kapják meg a megyei munkaügyi központok a decentralizált foglalkoztatási alaprészt. A második tételről egyelőre nincs pontos információnk, pedig küszöbönáll a harmadik negyedévre szóló közhasznú munkákkal kapcsolatos szerződések megkötése - felelte lapunk érdeklődésére Lengyel János, a Pest Megyei Munkaügyi Központ vezetője, aki elmondta azt is: részben a szűkös költségvetés hatására csökkentették a második negyedévben a közhasznú munkák számát. Míg tavaly 1,9 milliárd forintból gazdálkodhattak, az idén ez idáig 1,5 milliárdot kaptak.
Nemcsak nominálértéken ér kevesebbet a tavalyi tételhez képest a megyék rendelkezésére álló decentralizált foglalkoztatási alap, hanem reálértéken is. Egy év leforgása alatt ugyanis a programok drágultak, elég, ha csak a minimálbér-emelésre gondolunk - mondta a Gazdasági Minisztérium neve mellőzését kérő illetékese, aki egyetért azzal, hogy komolyan veszélybe kerülhetnek a nyári közmunkaprogramok annak ellenére, hogy valószínűleg pótlólagos támogatásban részesülnek majd a megyei munkaügyi központok. A munkaerő-piaci alapba - melynek része a szóban forgó decentralizált foglalkoztatási alaprész - többlet folyik be az év során, ám az államháztartási törvény szerint ezt "előre nem lehet elkölteni". A megyék ezért legkorábban ősszel kaphatnak póttámogatást, addig viszont ők sem költekezhetnek előre.
Többen vélekednek úgy, hogy egyértelműen a minimálbér okozta többletterhek enyhítésére fordított kompenzáció miatt ürült ki a foglalkoztatási alaprész.
Ternyák Edit


