BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hiányzó foglalkoztatási pénzek

Az egyéni vállalkozói igazolványok cseréje hamarosan lejáró határidejének korrekciójáról a kormány pénteki ülésén tárgyal - mondta Kiss Péter munkaügyi miniszter tegnap a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetsége (Kisosz) közgyűlésén. Szólt arról is, hogy a munka törvénykönyve módosítása nem hiúsítja majd meg a balatoni nyári szezonban a kereskedelmi és vendéglátóhelyek szombat-vasárnapi, illetve ünnepnapi nyitva tartását.

A munkaügyi miniszter elmondta, hogy első intézkedéseként kezdeményezte a munkaerő-piaci alap irányító testületének összehívását. Ennek oka, hogy több munkaügyi központból megerősítették értesüléseit, miszerint nincs elegendő pénz a képzési, foglalkoztatási programokhoz. Azonnali gyors forrásátcsoportosítással 4-5 milliárd forintra lenne szükség a meghirdetett programok finanszírozásához.

László Csaba pénzügyminiszter a magyar gazdaságot hoszszabb távon is fenntartható növekedési pályára állító gazdaságpolitikát ígért. A bővülés üteme jövőre négy, azt követően pedig öt százalék feletti értéket érhet el. A kormányprogram alapján a következő három évben fokozatosan megszüntetik a fix egészségügyi hozzájárulást. Mérsékelni kívánják a személyi jövedelemadó-kulcsokat, a minimálbér adómentességét már az idén október 1-jén bevezetik. Számításaik szerint a minimálbér-emelés miatt a közterhekkel együtt 1998 óta azoknál a vállalkozásoknál, ahol nagyarányú a minimálbéren történő foglalkoztatás, csaknem 2,5-szeresen nőttek a költségek.

Elmondta, hogy az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) részleteit a következő egy-két hónapban dolgozzák ki, amibe bevonják az érdekképviseleteket is. (MK)

Munkatársunktól

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.