BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ma elosztják a minisztériumokat

A kormányzati struktúrát és a tárcák leosztását lényegében biztosan nyilvánosságra hozzák a mai napon - jelezték a "szokásos csütörtöki csúcstalálkozót" megelőzően a Világgazdaságnak szocialista és szabad demokrata politikusok. A miniszteri névsor is körvonalazódik, ám az egyelőre kérdéses, sikerül-e ezt is hivatalosan ismertetni.

Az SZDSZ négy tárcát, a jelenlegivel lényegében egyező, a Széchenyi-tervhez hasonló programot továbbvivő Gazdasági Minisztériumot, az informatikai, a környezetvédelmi és az oktatási bársonyszéket kapja meg. A kisebbik koalíciós partner lemondott a házelnökségről, ám elképzelhető, hogy a külügyi mellett az ifjúsági minisztériumban is az SZDSZ adja a politikai államtitkárt. Tárgyalnak egy hasonló tisztségről a Miniszterelnöki Hivatalban is.

A koalíciós egyeztető mechanizmusok és a személyi kérdések miatt szükséges lehet még csúcstalálkozó, de nem kizárt, hogy ilyen formában ma tárgyalnak utoljára. Az MSZP kongresszusa vasárnap beszámolót hallgat meg a tárgyalások menetéről, és állásfoglalást fogad el a koalíciós megállapodás feltételeiről. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.