BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még az idén is tart a lakásboom

Az első negyedévben 20 százalékkal több otthont adtak át, mint tavaly ilyenkor. A lakásépítési engedélyek számának alakulásából azonban úgy tűnik, hogy az esztendő végére stabilizálódik a piac, és megállapodik a 35-40 ezret kitevő éves mennyiség körül.

Tovább folytatódott a lakásépítések tavaly indult fellendülése 2002 első negyedévében. Ebben az időszakban 20 százalékkal több lakást vettek használatba, mint egy évvel korábban. A piac bővülését jelzi, hogy a lendület a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint egyértelműen a vállalkozói tevékenység következménye.

A lakásépítések azonban érezhetően közelítenek a csúcsponthoz, amikortól jóval kisebb ütemű növekedésre, esetleg stagnálásra számíthatunk az új építésű lakások tekintetében. Ezt a kiadott építési engedélyek alakulása jól mutatja: az elmúlt egy évben nem egészen 3 százalékkal adtak ki többet, mint a megelőző négy negyedévben. A KSH számításai szerint a lakásépítési engedélyek kiadását követően körülbelül másfél-két esztendő alatt lesz kész épület, vagyis e szerint körülbelül az idei év második felére várható a tetőzés. A csökkenő lendület azonban még elegendő lehet arra, hogy az egy év alatt felépített lakások száma megközelítse a 40 ezret, amit a szakemberek egyensúlyi állapotnak tekintenek abból a szempontból, hogy ezzel biztosítható a lakásállomány átlagéletkorának megőrzése.

A kiadott új építési engedélyek területi megoszlásából egyébként kiderül, hogy az már csupán a nagy vidéki városokban mutat éves alapon növekedést (ott viszont jelentőset, 40 százalékost), a fővárosban, a kisebb településeken csökkenés figyelhető meg. Elméletileg az sem elképzelhetetlen, hogy a konjunktúra lassan húzódik át az egyre kisebb településekre, de feltehető, hogy a lendület egyre gyengébb lesz.

A regionális adatokból látszik, hogy a fellendülés rendkívül egyenetlen. Budapesten másfélszer annyi lakást adtak át az első negyedévben, mint tavaly ilyenkor, ugyanakkor az engedélyek számából már látszik a lendület alábbhagyása. Úgy tűnik, hasonló helyzetben van Fejér és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is, miközben Baranyában, Veszprémben és az Alföld nagy részén kitart a fellendülés. Tolna, Somogy és Zala megyét viszont szinte egyáltalán nem érintette meg az első három hónapban a konjunktúra. Ezek az adatok azonban a következő negyedévekben sokat változhatnak, hiszen időjárási okok miatt az év eleje hagyományosan igen kis súllyal szerepel az egész éves teljesítményben. (Részletes konjunktúraelemzés az ingatlanpiacról lapunk 8-9. oldalán található.)

Madár István

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.