Messze a megegyezés a bizottságokról
Az Országgyűlés május 15-i alakuló ülésének napirendjéről ugyan megállapodtak a frakciók, ám úgy tűnik, nehéz lesz elérni ugyanezt a bizottsági struktúrát illetően - derült ki a tegnapi egyeztetést követően. A Világgazdaság úgy tudja, ha nem születik kompromisszum a testületek ügyében, az MSZP képviselői indítványként kész benyújtani saját javaslatát. A "sietség" oka, hogy a koalíció abban érdekelt: május 27-én már a bizottságok által meghallgatott miniszterjelöltek is letehessék az esküjüket, aznap, amikor a parlament elfogadja a kormányprogramot és ezzel együtt dönt a miniszterelnök személyéről.
Az MSZP-nek tegnap a pártok előtt ismertetett javaslata szerint az eddigi 505 bizottsági hely 472-re csökkenne, miközben megmaradna a jelenlegi, 23 testületből álló rendszer. A szocialisták ajánlata alapján a koalíció 3,8 százalékkal "reprezentálná felül magát" parlamenti arányához képest, azaz négy bizottságban hárommal, a többiben pedig kettővel több koalíciós politikus foglalna helyet, mint az ellenzék.
A mai fordulón lesz szó a bizottsági elnöki, alelnöki tisztségek felosztásáról. Lapunk úgy tudja, mindkét tisztség esetében 3-3 fővel többet delegálnának a kormánypártok, mint az ellenzéki frakciók. (Azaz a 23 bizottsági elnöki tisztség 13:10 arányban dőlne el a koalíció javára.) Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője azt mondta: az előző parlament végén a kormánypártok a bizottságokban 4,3 százalékkal többen voltak jelen, mint ez mandátumaik arányából következett volna. Ha sikerül megegyezni a bizottsági struktúrában, jöhet a tisztségviselőkről szóló megbeszélés - tette hozzá a frakcióvezető.
Rogán Antal, a Fidesz képviselője viszont úgy fogalmazott: pártját meglepte a szocialisták javaslata, amely aránytalanabb és kedvezőtlenebb, mint amilyet 1998-ban a hat párt rögzített. Emlékeztetett: az előző ciklusban a bizottságokban a Fidesznek eggyel volt több képviselője, mint az MSZP-nek. A Fidesz arra kéri a szocialistákat, gondolják át javaslatukat. Hozzátette még: az ő eredeti szándékuk volt a bizottsági helyek számának csökkentése, s akár 65 hely is "elhagyható" összesen.
Tüske Erika


