Négy tárca az SZDSZ-nek?
Négy tárcát, köztük Magyar Bálint vezetésével az Oktatási Minisztériumot (OM) kaphatja meg az SZDSZ a koalíciós tárgyalások jelenlegi állása szerint, a két párt között hétfőn este lezajlott egyeztetések alapján - értesült a Világgazdaság. Ezt elfogadhatónak tartja a párt tegnap ülésezett ügyvivői testülete is. Az MSZP a gazdasági tárcát biztosan, az informatikai, a környezetvédelmi, illetve a közlekedési tárcák közül pedig kettőt engedne át a liberális pártnak. A szocialisták ragaszkodnak azonban a házelnöki tisztséghez. A posztra Szili Katalin a már hivatalosan is bejelentett jelöltjük, míg az SZDSZ Fodor Gábort ültette volna a székbe. Azt egyelőre nem tudni, hogy utóbbi vállalna-e kormányzati tevékenységet akkor, ha a házelnökséget - ez valószínűsíthető - nem sikerül megszereznie a kisebbik pártnak. Továbbra is fennáll a lehetősége annak, hogy a "tiszta tárcák" elv ellenére a Külügyminisztérium második emberét az SZDSZ adja.
A két tárgyaló delegáció arra számít, hogy a következő hivatalos csúcstalálkozón, csütörtökön a nyilvánosság felé vállalt módon is egyeztethetnek a kormánystruktúráról és személyi kérdésekről. Az optimális forgatókönyv szerint a tárcaelosztást és a személyi döntéseket is nyilvánosságra hozhatnák. Információink szerint a legélesebb viták két, a kisebbik pártnak jutó minisztérium hatásköri megerősítéséről folynak: az MSZP eredeti álláspontja szerint a Pénzügyminisztérium mozgástere bővülne a gazdasági tárca (GM) rovására, az SZDSZ pedig fordított alapállásba helyezkedett. A felmerült megoldások között szerepel az egyelőre csak munkanéven közlekedési minisztériumként emlegetett tárca egyes hatásköreinek a GM-hez csoportosítása. A közlekedési minisztérium viszont a jelenleg még az agrártárcához tartozó területfejlesztési feladatokat vehetné részben át. Az OM esetében a kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos koordináció lehet az erősödés egyik útja, bár információink szerint korábban felmerült az informatikai tárca integrálása is. Az mindenesetre mindkét átcsoportosítási elképzelésből jól körvonalazódik, milyen szakterületeken kért és kapott mozgásteret az SZDSZ.
A csütörtöki eredményhirdetés "esélyét" növeli, hogy aznap az SZDSZ-frakció megválasztja vezetőjét, így tisztázni kellene, a képviselők közül ki vállal kormányzati szerepet. A posztra két személy neve merült fel: Kuncze Gábor pártelnöké és Pető Iváné. A Világgazdaság úgy tudja: a pártelnök nem kíván miniszter lenni, és kevés az esély arra, hogy ezen a döntésén a koalíciós tárgyalások változtatnak. Ha nem lesz miniszter, vagy legalábbis csütörtökön - akár az MSZP-vel való megegyezés elhúzódása miatt - ez valószínűsíthető, ő a biztos befutó a frakcióvezetői tisztségre, míg ha változna a helyzet, Pető Iván.
Csütörtökön a tegnapi ülés után újból tanácskozik a párt ügyvivői testülete, amely egyfajta előzetes felhatalmazást lesz hivatott adni a delegátusoknak a végső megegyezésre.
Munkatársunktól


