Papíron marad a szavazás
A jogszabályi feltételek és a bizalom hiánya, illetve a várható költségek miatt egyelőre nem valószínű, hogy Magyarországon a közeljövőben akár csak kísérleti jelleggel is bevezessék az elektronikus szavazást. Nyugat-európai országokban már történtek erre kísérletek, így az egy hete megrendezett angliai helyhatósági választásokon - a gyorsabb és egyszerűbb összesítés és a választási részvétel növelése céljából - a szavazóknak Sheffieldben és Liverpoolban először volt arra lehetőségük, hogy interneten vagy mobiltelefonon keresztül adják le voksaikat, míg St. Albansban kísérleti célból bevásárlóközpontokban és a szavazókörökben felállított érintőképernyős fülkékben történt a szavazás.
Az elektronikus szavazás lebonyolítására - a lapunk által megkérdezett szakértők szerint - alapvetően két megoldás lehetséges: a papíralapú szavazáshoz hasonlóan szavazókörökben, de elektronikus úton, illetve az otthonról, internet vagy mobiltelefon segítségével történő voksolás. Ugyanakkor az - egyébként könnyebben megvalósíthatónak tűnő - szavazóköri megoldás ellen szól, hogy irreálisan megnövelheti a költségeket az informatikai eszközök szavazókörökbe történő telepítése. Ezzel szemben az otthonról történővel kapcsolatban az vet fel kérdéseket, vajon miként biztosítható a voksolás titkossága, továbbá, hogy senki nem befolyásolja-e a választópolgárt szavazata leadása közben.
Emellett az internetet a legfejlettebb európai államokban is csak a háztartások 65-70 százalékába vezették be. Szakértők szerint ennél többre egyelőre nem is nagyon lehet számítani, mivel a társadalom jelentős hányada még az élenjáró országokban is elzárkózik az információtechnológia ismereteinek elsajátításától. Ez egyben a szavazásba vetett bizalmat is megkérdőjelezi, mivel az informatikától idegenkedők többsége a hagyományos kézi szavazásnál várhatóan kevésbé bízna az elektronikus úton történő tisztaságában. Ez az egész rendszer legitimitását kétségbe vonhatja, különösen egy olyan államban, mint Magyarország, ahol jelenleg a lakosság csupán 20 százaléka használja több-kevesebb rendszerességgel a világhálót.
Az elektronikus szavazás akár országgyűlési, akár önkormányzati választásokon történő bevezetésének legfontosabb előfeltétele a megfelelő jogszabályi háttér megteremtése, amihez a választási törvények módosítására lenne szükség - fejtette ki Tóth Zoltán, az Országos Választási Iroda (OVI) volt vezetője. Ugyanakkor ennek elfogadása még az erre vonatkozó kormányzati szándék esetén is kétséges lehet, mivel a változtatás csak kétharmados parlamenti többséggel vihető végbe. A választásokon győztes pártok programjában hangsúlyosan szerepel az információs társadalom fejlesztése, ám az elektronikus szavazás bevezetésére vonatkozó konkrét célkitűzés egyikben sincs megfogalmazva. Az OVI szakembereinek közreműködésével egyébként 1997-ben már készült egy javaslat az elektronikus szavazás kísérleti jelleggel történő bevezetése céljából, de a parlamenti pártok akkor egyhangúlag nemet mondtak a kezdeményezésre.
Munkatársunktól


