BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

RÖVIDEN

Sztrájk Németországban

Várhatóan mintegy 50 ezer munkás vesz ma részt az IG Metall szakszervezet által meghirdetett sztrájkban Németország délnyugati területein. Gerhard Schröder kancellár kifejezte abbéli reményét, hogy a munkaadói és a munkavállalói oldal gyorsan visszatér majd a tárgyalóasztalhoz. Az IG Metall azonban, miután a munkaadók elutasították 4 százalékos béremelési javaslatát, visszatért eredeti, 6,5 százalékos követeléséhez. (Reuters)



Az első BSE-eset Lengyelországban

A hét végén először igazolódott be Lengyelországban a szivacsos agysorvadás (BSE) jelenléte a marhaállományban: a szóban forgó állat kilencéves volt, és egy Tarnów közeli állattartó telepen nevelkedett. A térség államai közül Szlovákiában eddig kilenc, Csehországban kettő, Szlovéniában egy BSE-esetet észleltek. (MTI)



Uniós egyezség a dízeladóról

Az EU tagállamai megegyeztek abban, hogy továbbra is engedélyezik a csökkentett mértékű dízeladó használatát Francia-, Olaszországban és Hollandiában. A három tagállam az adó csökkentését a közúti fuvarozók 2000. szeptemberi tiltakozásai nyomán határozta el. Az alku az Európai Bizottság ellenében született meg, amely az adócsökkentést szubvencióként értékeli. (EUbusiness)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.