Százmilliárd kell a kasszába
Közel százmilliárd forinttal kell kiegészíteni az egészségbiztosítási alap gyógyszer- és gyógyító-megelőző kasszáját, amiről a Pénzügyminisztérium készített előterjesztést a következő kormányülésre - mondta Csehák Judit miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján. Közölte azt is, hogy június végéig fejeződnek be a gyógyszerártárgyalások, az azokról készülő jegyzőkönyv dönt az áremelés tényleges időpontjáról.
Folyik a szeptembertől esedékes béremelés szakmai előkészítése - hangzott el -, ami azért különleges, mert a szociális és egészségügyi ágazatban a közalkalmazottak mellett vállalkozók és szabadfoglalkozású szakemberek is dolgoznak. Technikai feltételektől függ, hogy júniusban, vagy júliusban kapja meg az összes nyugdíjas az egyösszegű, 19 ezer forintos juttatást, a 13. havi nyugdíj rendszerének javaslatát még az idén beterjesztik az Országgyűlés elé.
A nyugdíj- és egészségbiztosító gazdálkodásának segítésére szakemberekből álló országgyűlési felügyelőbizottságokat hoznak létre, jó lenne, ha még az idén kidolgoznák a gyógyszerpiac szereplőivel megkötendő, négy évre szóló megállapodást - mondta Csehák Judit. Bejelentette azt is, hogy a két minisztérium és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) átadás-átvétele tegnap korrekt módon megtörtént.
A miniszter bemutatta az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium leendő vezetőinek többségét is. Mivel az új kormányban egy kézbe került a szociális és az egészségügyi tárca, két politikai államtitkárság alakul annak érdekében, hogy az ágazatok egyike se kerüljön háttérbe. Az egészségügyet Kökény Mihály, a szociális és családügyet Göncz Kinga pszichiáter felügyeli. A közigazgatási államtitkári posztot szeptembertől Jakab Ferencné tölti be. Pordán Endre helyettes államtitkári feladatokat kapott, emellett szeptemberig megbízott közigazgatási államtitkárként is dolgozik. Az OEP főigazgatói posztján is lesz csere, és további változások várhatók a szaktárca többi felsővezetői posztján is. (NTE)
MUNKATÁRSUNKTÓL


