Új minimálbér, új bértábla
A közszféra összes felsőfokú - főiskolai vagy egyetemi - végzettséggel rendelkező dolgozójára érvényes a szabad demokratáknak a szocialisták által is támogatott javaslata, mely szerint 97 500 forintra emelik a diplomások minimálbérét. Ezzel együtt új bértáblát is kidolgoznak. Jelenleg a közszféra 720 ezer alkalmazottjából hozzávetőleg 300 ezer fő szerzett diplomát. Ezeknek a köztisztviselőknek és közalkalmazottaknak - akik javarészt az oktatásban és az egészségügyben dolgoznak - nagyjából kétharmada keres havonta kevesebbet, mint 97 500 forint.
Éves szinten, a járulékokat is beleértve, 127 milliárd forint többletkiadást jelent az államháztartásnak ez az intézkedés, ebből hozzávetőleg 27 milliárd áramlik majd vissza a büdzsébe - tájékoztatott Csillag István, az SZDSZ szakértője.
Arra a felvetésre, hogy az intézkedés miatt szükséges-e a munka törvénykönyvének módosítása, Csillag István kifejtette: a lépés csak a köztisztviselőkről, illetve a közalkalmazottakról szóló jogszabályokat, illetve a kapcsolódó rendeleteket érinti.
A szakértő szerint kizárt, hogy ez a döntés kihatással lenne a versenyszférára, vagy esetleg felhajtaná a béreket.
Ugyanis ott már eleve magasabb a diplomások bérszínvonala. Nem érinti a döntés az állami tulajdonú cégeket - például a Paksi Atomerőművet vagy a MÁV-ot - sem. Ezzel a lépéssel ugyanakkor el lehet érni, hogy a költségvetési szektorban is megérje diplomával dolgozni - vélekedett.
A rendelkezés csak a diplomás munkakörben diplomával dolgozókat érinti, vagyis ha például egy közalkalmazott portás történetesen felsőfokú végzettséggel rendelkezik, attól még nem jár neki automatikusan a diplomás-minimálbér. Ami az önkormányzatok köztisztviselői és közalkalmazottjai bérének fedezetét illeti, a bértábla változásával a költségvetési normatívákat is emelnék.
Kérdésünkre, hogy ez a szabad demokrata kezdeményezés hogyan egyeztethető össze azzal a szocialista javaslattal, amely alapján szeptembertől 50 százalékkal emelkedne az egészségügyben és az oktatásban dolgozók bére, Kiss Péter, a munkaügyi tárca várományosa elmondta: a két javaslat a bérekre ugyanazt a hatást fejti ki, és így koherensek egymással. A szocialista politikus kitért arra is, hogy az 50 ezer forintos minimálbért terveik szerint 13 százalékos adókulcs terhelné, ami pont annyi, mint az alkalmazotti kedvezmény. Vagyis a kötelező legkisebb munkabér után nem kell majd szja-t fizetni - mondta. A diplomás-minimálbér után várhatóan 25 százalékos adót kell fizetni, ugyanis az átlagbérnél - körülbelül bruttó 100 ezer forintnál - ezt a kulcsot tervezik bevezetni - felelte kérdésünkre. Így az ebben a sávban adózóknál a mostanihoz képest 15 százalékkal több pénz maradhat - fűzte hozzá Kiss Péter.
Ternyák Edit


