Nem jelent újabb komolyabb átszervezést, csak minősítésbeli különbséget a külpiaci hálózat működési feltételrendszerében most lezajlott változás, kommentálta a Külügy- és a Gazdasági Minisztérium illetékes helyettes államtitkára a közelmúltban megtett lépést, hogy az ITDH kereskedelmi szolgálati (ksz) irodája az adott országban működő nagykövetséghez került. Mind Major István, mind Pongorné Csákvári Marianna lapunknak hangsúlyozta: azzal, hogy a ksz-ek nagykövetségi kereskedelmi irodákká változtak, diplomáciai státusra jogosultak. Ez kedvező anyagi következményekkel (adómentesség) s azzal jár, hogy hatékonyabban tudják ellátni a hazai vállalatok érdekében kifejtett tevékenységüket.
A váltással egyébként tulajdonképpen helyreállt az öt évvel ezelőtti állapot: az akkori külpiaci hálózati átszervezéssel osztották ketté a nagykövetségekhez tartozó kereskedelmi kirendeltségeket, létrehozva egyrészt a ksz-eket, illetve a külgazdasági attaséi rendszert.
A döntés - amelyet a külügy- és a gazdasági miniszternek, valamint az ITDH vezérigazgatójának megállapodása szentesített - nyomán végrehajtott változások nem befolyásolják a gyakorlati munkát olyan módon, hogy a 39 országban a nagykövetségeken dolgozó külgazdasági attasék továbbra is elsődlegesen az államközi kapcsola-tokkal, az ITDH szakemberei pedig a kereskedelemfejlesztéssel és befektetésösztönzéssel foglalkoznak, azaz közvetlenül a hazai vállalkozásokat szolgálják ki.
Ugyanakkor a változás nyomán megszűntek a keresztmegkötöttségek: azokon az állomáshelyeken, ahol vagy csak az egyik, vagy csak a másik szakember dolgozik, a kiküldött mindkét feladatot elláthatja, hangsúlyozta a Világgazdaságnak Major István. Jelenleg egyébként 29 országban 33 kereskedelmi iroda, s 39 államban összesen 41 külgazdasági attasé tevékenykedik szerte a világban, nem egy helyen párhuzamosan. Összehasonlításként: 1994. január 1-jén 65 országban 88 állomáshely tartozott akkor még a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumához. Azért is fontos a változás, mert diplomáciai státusban jóval nagyobb a mozgástere a kiküldöttnek, sokkal "komolyabban" veszik a fogadó országban, s így feladatát hatékonyabban tudja ellátni. Voltak egyébként olyan fogadó országok, ahol eddig sem okozott gondot a formális diplomáciai státus hiánya (ilyen volt például Európa), de volt, ahol igen.
A hazai vállalati kör szemszögéből az a változás, hogy a jövőben a kereskedelmi irodák diplomáciai státusban lévő dolgozói nem végezhetnek profitorientált munkát. Ugyanakkor kiküldő szervük, az ITDH mint közhasznú társaság igen, azaz ezentúl az ITDH-tól kell megrendelni a kívánt szolgáltatást, s annak budapesti központjának kell fizetni - mutatott rá Pongorné Csákvári Marianna.
A mostani változást követően egy darabig nem várható további átszervezés, mondta Pongorné. Ezt megelőzően ugyanis volt egy ésszerűsítés, amelynek keretében egyes helyeken megszüntették a párhuzamosságokat. Példa erre a macedón főváros, ahol megszűnt a ksz, s a külgazdasági attasé látja el annak feladatait is. Ugyanakkor mind a két helyettes államtitkár szakmailag indokoltnak tartaná újabb irodák nyitását. Major szerint olyan viszonylatokban lenne ésszerű új képviseleteket nyitni, amelyek kereskedelmi, illetve befektetési szempontból fontosak a magyar gazdaság számára. Példaként az USA-t említette, mondván: a jelenlegi három kereskedelmi iroda és az egy külgazdasági attasé mellett nagyobb régiókban, államokban volna szükség képviseletre. Csehország például Floridában és Texasban is működtet ilyet. Pongorné az USA mellett egyebek között Hongkongot, Kínát, Dél-Koreát és Szingapúrt említette. Ám újak nyitására csak akkor kerülhet sor, ha a költségvetés az eddiginél többet tud szánni az irodahálózatra - hívta fel a figyelmet Major.
N. Vadász Zsuzsa
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.