BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varsó újranyitja az adófejezetet

A lengyel kormány újranyitja az uniós csatlakozási tárgyalások adóügyi fejezetét, hogy átmeneti időszakot kérjen a lakóingatlanokat terhelő forgalmi adó ügyében.

Marek Pol lengyel miniszterelnök-helyettes és infrastruktúra-ügyi miniszter bejelentette, hogy a lakóingatlanokat terhelő jelenlegi, hétszázalékos forgalmi adókulcs átmeneti fenntartásának céljával újranyitja az uniós csatlakozási tárgyalások adóügyi fejezetét. Varsó korábban beleegyezett abba, hogy az adókulcsot a csatlakozás után azonnal az EU 22 százalékos szintjére emeli.

Pol azonban az Interfax szerint utalt arra, hogy Szlovéniának és Csehországnak sikerült átmeneti időszakot kiharcolnia a kérdésben 2007-ig. A miniszter úgy véli, hogy erre Lengyelországnak is szüksége lenne, hiszen itt az egy lakosra jutó lakásépítések száma csak kétharmada az európai átlagnak. Frits Bolkestein, az unió belső piaci biztosa ugyanakkor korábban már figyelmeztetett: ha Varsó újranyitja az adóügyi fejezetet, akkor erre Brüsszel más, előzetesen már szintén lezárt fejezetek újranyitásával válaszolhat.

Varsó a halászati, a közlekedési és az igazságügyi fejezet lezárását július végére, a versenyügyiét pedig szeptemberre tervezi. A legnehezebb - mezőgazdasági, költségvetési és regionális politikai - témákban az év végén születhet megállapodás. Danuta Huebner európai integrációs miniszter elmondta, hogy ezekben a kérdésekben Varsó egyelőre az EU közös tárgyalási pozícióját várja, amelyet vélhetőleg az unió jövő havi, sevillai csúcsértekezletén ismerhetnek majd meg.

A közlekedési fejezet lezárásához Varsónak el kell fogadnia egy törvényt a légijáratok szabályozásáról. Az igazságügyi fejezet lezárása előtt az EU meg akar győződni arról, hogy Lengyelország felkészült a vízumkényszer bevezetésére a szovjet utódállamokkal szemben. A versenyügyi fejezet lezárását az acéliparnak, illetve a magas munkanélküliséggel sújtott területeken befektetőknek nyújtott állami támogatások ügye hátráltatja.

VG-összeállítás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.