BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Védendő befektetések

Esetenként az egyedi szerződések, bilaterális és multilaterális megállapodások sem elegendők a külföldi beruházás kellő védelmére a fogadó állam belső jogalkotási-jogalkalmazási intézkedéseivel szemben - summázhatták a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara jogi szekciójának tegnapi ülésén a szakemberek.

A külföldi beruházások védelméről szóló tanácskozáson elhangzott: a külhoni befektetések hiányát igencsak megsínylené a gazdaság. A külföldi jelenléthez azonban biztos jogi háttér szükséges. Vörös Imre professzor, a tanácskozás előadója utalt a Ferihegy 2/B termináljával kapcsolatos konfliktusra, amikor is a légi közlekedésről szóló törvény módosításával - amely a beruházást, illetve a szerződés jogait államosította - az állam mintegy kihúzta a jogalapot a kanadai céggel kötött koncessziós szerződés alól. A kanadaiak az állami jogalkotással történt káruk megtérítését követelik. Per indult ugyanakkor a magyar-kanadai beruházásvédelmi egyezmény megsértése miatt is. Mindez a még kiforróban lévő nemzetközi kapcsolatok jogának, azon belül is egyebek közt az állam és a külföldi tulajdonos viszonyának összetettségét jelzi. Mindebben speciális - és a nemzetközi elvek, követelmények ellenére a konkrét ügyekben nemegyszer megoldatlan - kérdésként merül fel a külföldi beruházás védelme. Erről - a nemzetközi eszközökön túl - gondoskodhat belső nemzeti jogszabály is, csakúgy, mint például a sajátos beruházási vagyonbiztosítás. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.