BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aranyeső a brit büdzsében

Kilencvenmilliárd font sterlinggel javasolja növelni a közkiadásokat Gordon Brown brit pénzügyminiszter, aki tegnap terjesztette az alsóház elé a zárszámadási törvényjavaslatot. Ez az állami költekezésnek a hetvenes évek óta legnagyobb mértékű növelését jelenti, amihez a GDP 2,5 százalékos bővülése szükséges. Ha azonban az emelkedés nem éri el a 2 százalékot sem, akkor az államháztartás egyensúlya veszélybe kerül.

A kiadások növekedése az oktatásban a legnagyobb, az iskolák és az egyetemek évente 12,5 milliárddal több pénzt kapnak az elkövetkező három évben. Az iskolák részesedése az állami költségvetésből nagyobb lesz, mint eddig bármikor. Ian Duncan Smith, a konzervatív ellenzék vezére szerint azonban a több pénz csak reformmal együtt vezet a közszolgáltatások javulásához. Tony Blair miniszterelnök ki is jelentette, hogy az oktatásra adandó többletpénzt a legutóbbi ötven év legmerészebb reformja kíséri. Újfajta szakiskolákat indítanak, másoknak a szellemiségét alakítják át. Oktatni fogják a vállalkozást, sikeres üzletemberek meghívásával is.

Többet költenek közlekedésre, keretet jelölnek ki a beteg vasút gyógyítására. A honvédelmi kiadások is nőnek a szeptember 11-i terrortámadás tanulságait követve. Nagyobb összegekhez jut a bűnüldözés is. Nem maradt ki a pénzügyminiszter adakozásából a mezőgazdaság, a külföldi segély vagy a szociális lakásépítés sem. A kormány az osztogatással együtt a felhasználás hatékonyságával és ellenőrzésével is törődik, többek között független felügyelő intézmények létesítésével is. Gondol a kormány a tudományos eredmények üzleti hasznosulásának ösztönzésére is.

Az ellenzék kifogásolja, hogy túl sok kiemelt cél szerepel a tervben, aminek következtében elsikkadnak a súlypontok. A gyáriparosok szövetsége túl optimistának tartja a feltételezett növekedési ütemet, és attól fél, hogy a lassúbb fellendülés és a nagyra törő célok közötti ellentmondást az adók emelésével tüntetik el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.