Autóút-koncepciók
Az autópálya-szakaszok megépítésére vonatkozó pályázati felhívásokat augusztus 15-ig kell elkészítenie a Nemzeti Autópálya (NA) Rt.-nek - szögezte le Bodnár Zoltán vezérigazgató. Cáfolta, hogy az NA Rt.-nek július 31-ig el kellett volna juttatnia a Közbeszerzések Tanácsához a részvételi felhívásokat, amelyek a múlt héten bejelentett négy autópálya-szakasz kivitelezésére vonatkoznak. Az NA Rt. közbeszerzéssel dönt az M3-as autópálya Polgár- Görbeháza 13, az M7-es Becsehely-Letenye közötti 9,6 és az M7-es Balatonszárszó-Ordacsehi közötti 20 kilométeres szakaszának, plusz három híd megépítésének, valamint az M70-es autóút Letenye-Tornyiszentmiklós közötti 20 kilométeres szakaszának kivitelezéséről.
Ugyancsak az útfejlesztéssel összefüggésben nyilatkozott az MTI-nek Ruppert László, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) helyettes államtitkára. Mint bejelentette: a GKM várhatóan augusztus végén terjeszti a kormány elé a 2002-2004 közötti közúthálózat-üzemeltetés, -fenntartás és -fejlesztés finanszírozási formáiról szóló koncepciót. A kormány az eddigi forrásokat az EU-támogatásokkal, eleinte ISPA, majd 2004-től, Magyarország teljes jogú taggá válása után a kohéziós strukturális alapok forrásaival kívánja bővíteni. De a tervezés számol az Európai Beruházási Banktól (EIB) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD) felvehető hitelekkel, sőt a magánbefektetőkkel is.


