Az egészségügy lemaradt a gazdaságtól
Kormányzati ciklusokon átívelő egészségpolitikára van szükség ahhoz, hogy a kelet-európai országokban sikeres legyen az ágazat reformja - hangzott el tegnap az Amerikai Nemzeti Fejlesztési Intézet washingtoni konferenciáján, amelyen 27 ország hétszáz egészségügyi és gazdasági szakértője jelent meg. A tanácskozáson részt vevő Kökény Mihály, az egészségügyi tárca államtitkára lapunknak elmondta: az elhangzott előadásokból az derült ki, hogy a társadalmi-szociális-egészségügyi változások nem követték a gazdaság átalakulását.
Kökény tegnap a kétoldalú együttműködésről tárgyalt az amerikai egészségügyi és humánszolgáltatások miniszterével. Ezen belül az amerikai gyógyintézmények finanszírozásának és az ottani gyógyszerár-támogatási rendszer tapasztalatainak az átadásáról volt szó. Felvetődött az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnál dolgozók felkészítése a vészhelyzetekre, s az, hogy az amerikai kutatók és a magyar Egészségügyi Tudományos Tanács közös pénzalapot hozna létre orvosbiológiai kutatásokra.
Kökény ma tárgyal a Világbank képviselőivel, akik sajnálatosnak tartják, hogy az előző kormány felmondta az 1993-ban kötött hitelszerződést. Nincs szó újabb hitelről, legfeljebb szakértői és tanácsadói munkáról, mondta. (NTE)


