BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hamarabb választ Argentína

Új választásokat írt ki jövő márciusra Eduardo Duhalde argentin ügyvezető elnök. Hozzátette, a hat hónappal előre hozott elnökválasztással egy időben szeretné, ha megválasztanák a kongreszszust és a tartományi kormányzókat is, ahogy azt a közvélemény többsége kívánja, de a kérdésben a törvényhozóknak kell dönteniük. Ily módon az új kormány május 25-én lépne hivatalba. Az elnök azután hozta meglepő döntését, hogy meghallgatta Roberto Lavagna gazdasági miniszter beszámolóját az IMF-fel folytatott tárgyalásairól, amelyek haladásról tanúskodtak - jelenti a Reuters.

Hétfőn Horst Köhler, a valutaalap vezérigazgatója is kijelentette, előreléptek a múlt heti washingtoni tárgyaláson, és intenzívebb szakaszba értek. Szerinte az ország legnagyobb problémája, hogy a választók nem bíznak politikusaikban. Köhler egyelőre nem beszélt arról, mikor megy IMF-küldöttség Buenos Airesbe, bár Lavagna szerint erre még a héten sor kerül. Megfigyelők szerint ez az ellentmondás azt jelenti, hogy bár nem kezdik azonnal újra a tárgyalásokat, de a kapcsolatok nem szakadtak meg, mint azt a múlt péntekig hitték. Derűlátást kelt, hogy az IMF most intenzív tárgyalásról nyilatkozott.

"Úgy gondoljuk, Lavagna látogatása az USA-ban a kormánynak esélyt ad politikai, monetáris és fiskális politikájának átalakítására" - vélte Rafael Ber, az Argentin Kutatóintézet nevű tanácsadó cég elemzője. Kedvezően értékelte az IMF és Argentína tárgyalásait Paul O'Neill amerikai pénzügyminiszter is az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsában.

Az argentin jegybank hétfőn közzétette az év végéig érvényes monetáris tervét, amely végrehajtásának feltétele, hogy az IMF-fel 30 napon belül megkössék a megállapodást. Ha ez megtörténik, a központi bank idei pénzkibocsátásának összege a február-decemberi időszakban 14, 7 milliárd pezó lesz, a kormány által eredetileg tervezett 3,5 milliárddal szemben.

Ami a választásokat illeti, nagy kérdés, indulhat-e a volt peronista elnök, Carlos Menem. A népszerűségi listákat két baloldali jelölt vezeti.

vg-összeállítás

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.