BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kárpótlási igények özöne Varsóban?

Több milliárd zlotyjába kerülhet a lengyel költségvetésnek, ha a bíróságok kedvezően döntik el a tulajdonuktól a második világháború után megfosztott állampolgárok panaszait - derül ki a Warsaw Business Journal legújabb számából. Mintegy 1,7 millióra tehető azoknak a lengyeleknek a száma, akik akkor vesztették el ingatlanukat, amikor a háborús győztesek döntése alapján az országot 200 kilométerrel nyugatra "tolták", s ők a határokkal együtt költöztek odébb, például a mai litván területekről az egykori német országrészbe. Az elmúlt 12 évben a szejm több restitúciós törvényjavaslattal próbálkozott, de a várható horribilis költségek miatt egyikből sem lett jogszabály; a legutóbbit egy évvel ezelőtt vétózta meg Aleksander Kwasniewski elnök, mondván, hogy még 50 százalékos kártérítés is túlságosan megterhelő lenne a büdzsé számára.

Annak idején a kárvallottakat azzal biztatták, hogy majd kárpótolják őket elvesztett javaikért, ebből azonban semmi sem lett. Most az egyik áttelepült, Andrzej Czerniewski fia és unokahúga perelte be egy gdanski bíróságon az államot 500 000 zlotyra a valamikor Vilnius környékén elveszett birtoka miatt. A bíróság augusztusban hirdet ítéletet, s kedvező döntése hasonló panaszok lavináját idézheti elő. Az újabb kor rámenős ügyvédei minden bizonnyal arra ösztönöznék ügyfeleiket, hogy ne 50, hanem 100 százalékos kárpótlást igényeljenek, s a bírák ifjabb nemzedéke is nagyobb együttérzéssel viseltetik elődeinél a vagyoni kárpótlási sérelmek iránt. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.