BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megbénult az üzleti élet Uruguayban

Gyakorlatilag leállt az üzleti élet Uruguayban, miután a kormány kedden ideiglenesen felfüggesztett minden banki tevékenységet, s az intézkedést szerdára is meghosszabbították. A Reuters szerint évtizedek óta példa nélküli fejleményre azután határozták el magukat Montevideóban, hogy az argentin és a brazil válság begyűrűzéseképpen az uruguayi pénzügyi rendszerből is több száz millió dollárt szivattyúztak ki a befektetők, kedden pedig néhány óra leforgása alatt 14 százalékot zuhant a nemzeti valuta értéke a dollárral szemben.

A BBC szerint a befagyasztás még jobb esetben is eltarthat legalább egy hétig, mivel egyelőre semmi jele annak, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hajlandó lenne az ország gazdaságát készpénzsegéllyel kihúzni a kátyúból, amint erről egy hete ott tárgyal egy uruguayi küldöttség. Elemzők ugyanakkor biztatónak tartják, hogy az Egyesült Államok - nyilatkozatai szerint - támogatna egy ilyen lépést.

Uruguayban a turizmus és a mezőgazdaság mellett a bankszektor a fő jövedelemszerző ágazat. Az ország gazdasága azonban három egymást követő év recessziója után az idén újabb 10 százalékkal zsugorodott. Az év eleje óta a banki letétek 33 százalékát váltották ki, a központi bank tartalékai 76,6 százalékkal csökkentek. A helyi pezó 50 százalékot vesztett értékéből június 18-a óta, amikor a kormány a lebegtetése mellett döntött, s csak a keddi bankzárlat újabb 14,3 százalékos értékvesztést okozott. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.