BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdos MiG-rekonstrukció

Megkezdődött a magyar légierő 14 MiG-29 típusú vadászgépének felújítása, ennek elvégzését követően a harci eszközök hadrendben tarthatók addig, amíg a Saab és a Bae System cégcsoport által gyártott Gripen vadászgépek megérkeznek Magyarországra. A MiG-29-esek üzemidejének meghosszabbítását célzó szerződést a honvédelmi tárca mellett működő Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatal, valamint az erre kiírt pályázaton nyertes RSZK-MiG vállalat vezetői írták alá tavaly október 31-én. A munkálatok befejezésének határideje 2002. október 31., de a teljesítés a szerződés értelmében folyamatos.

A szerződésben nem határoztak meg pontos értékhatárt, mivel az aláírás pillanatában nem lehetett pontosan tudni, hogy a kötelező - többek között egyes szárny- és elektronikai részegységekre kiterjedő - cserén túl mely alkatrészeket kell újakra váltani. Éppen ezért a megállapodás értelmében a megbízatás magában foglalja a repülőgépek állapotának felülvizsgálatát is, amelynek alapján pontosan behatárolhatják a felújítási munkálatokat, illetve az azok elvégzéséhez szükséges alkatrészek körét. A megbízatás értékét a szerződésben úgy határozták meg, hogy az RSZK-MiG nem lépheti túl az 5 milliárd forintos öszszeghatárt. Ugyanakkor a felújítás nem jelent korszerűsítést, mivel elsősorban azt célozza, hogy a svéd Gripen harci gépek 2004-2005-ben sorra kerülő Magyarországra szállításáig ne maradjon üzemképes vadászgépek nélkül az ország, s emellett a megállapodás nem terjed ki a légierőnél szolgáló maradék 13 MiG-29-es vadászgépre sem, amelyek üzemideje szintén a közeljövőben jár le. (NIG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.