Október 20-án lesz az önkormányzati választás
A középutat választotta az államfÕ: Mádl Ferenc október 20-ára írta ki az önkormányzati választásokat, azaz egy héttel késÕbbre, mint ahogyan azt a kormánypártok szerették volna, s egy héttel korábbra, mint amire az ellenzéki erÕk vágytak. A jogszabályok értelmében ezen a napon tartják a helyi kisebbségi önkormányzati választásokat is. A parlamenti pártok tudomásul vették a döntést, csak az MSZP frakcióvezetÕje jelezte, hogy a pártja által javasolt idÕpont alkalmasabb lett volna.
Az államfÕ a korai bejelentéssel el akarja kerülni a találgatásokat - magyarázza a "rajtaütésszerÛ" bejelentést a köztársasági elnök sajtóirodájának lapunkhoz is eljuttatott közleménye. (LegkésÕbb 72 nappal a választások elÕtt kellett volna meghoznia az államfÕnek a döntést, ami csaknem 100 nappal a megnevezett dátum elÕtt megtörtént.) Mádl Ferenc elÕre enyhíteni igyekszik a kampányban várható feszültséget is, miután "arra kéri a jelölteket és a pártokat, hogy higgadt, kulturált, a konkrét programokra összpontosító kampányt folytassanak, s mindent tegyenek meg azért, hogy a választás tisztaságához ne férhessen kétség. A köztársasági elnök által korábban lefolytatott egyeztetéseken kiderült, hogy az ellenzék október 27-ét, a kormánypártok 13-át javasolták. Kovács Lászlónak, az MSZP elnökének 20-ával szemben az volt a kifogása, hogy túl közel esik az október 23-ai nemzeti ünnephez. A rendszerváltás utáni elsÕ önkormányzati - akkor még kétfordulós - választásokat 1990. szeptember 30-án és 1990. október 14-én, késÕbb, 1994-ben december 11-én, 1998-ban október 18-án tartották.
Reagálásaiban minden párt kitért arra, hogy a választások kiírása a köztársasági elnök jogköre. A Fidesz üdvözli Mádl Ferenc döntését, hogy olyan idÕpontra tÛzte ki a választásokat, ami idÕt biztosít minden indulónak a felkészülésre - derült ki a párt közleményébÕl. Az MDF tiszteletben tartja a köztársasági elnök döntését - nyilatkozott Dávid Ibolya elnök. Az SZDSZ számára elfogadható az október 20-i idÕpont, a szabad demokratáknak nincs észrevételük az idÕpont kijelölésével kapcsolatban - fogalmazott Kuncze Gábor, a párt elsÕ embere. Természetesen tudomásul vesszük a köztársasági elnök úr által kijelölt idÕpontot - értékelt Lendvai Ildikó, az MSZP alelnöke. Hozzátette: elÕnyösebb lett volna az általuk javasolt idÕpont.


