BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pánik a német szocdemeknél

A német szociáldemokraták először ismerték el, hogy veszélyeztetve látják győzelmüket a szeptemberi alsóházi választásokon, ezért augusztus 23-ról jövő hétfőre hozták előre a kampánystartjukat. A romló közvélemény-kutatási adatokat elemzők személyi ügyekre és kedvezőtlen gazdasági irányzatokra vezetik vissza.

A Reuters által idézett felmérésben már csak 35 százalékos támogatottságra számíthat az SPD, míg a konzervatív uniópártok 40 százalékra tudták növelni szimpatizánsaik arányát. A CDU/CSU több más közvélemény-kutató jelentésében is az élen áll. A mostani kampány során az is először fordult elő, hogy a hivatalban lévő kancellár, Gerhard Schröder személyes népszerűsége elmarad kihívójáétól, Edmund Stoiberétől. A kampánystart előrehozatalában a Tageszeitung annak a vezetési elvnek a feladását látja, hogy a kormánypártnak a lehető legtovább a kormányzási ügyekkel kell foglalkoznia.

A párt gyenge és romló megítélését elemzők részint arra vezetik vissza, hogy a már-már biztosra vett fellendülés elakadt, a vállalatok eredményei romlanak, a munkanélküliség pedig ismét növekszik. Az állástalanok kimutatott száma júniusban 3,9 millió volt, ez azonban szezonális kiigazítás után legalább 4,1 milliót jelentene, ami 1998 óta a legrosszabb adat. A júliusi mutatót augusztus 7-én hozzák nyilvánosságra, ennek tekintetében szakemberek nem sok jóra számítanak. Az SPD tekintélyére személyi ügyek is súlyos tehertételként nehezednek. A részlegesen még mindig állami tulajdonban lévő Deutsche Telekom távközlési konszern vezetőjének lemondatása ugyanúgy rontották a szociáldemokraták megítélését, mint a sokadik botrányos ügye után minap kirúgott hadügyminiszter, Rudolf Scharping dicstelen szereplése.

A személyi ügyek hatását az SPD főtitkára "gyorsan átvonuló felhőkhöz" hasonlította. Franz Münterfering úgy fogalmazott, hogy a párt számára "a főbb politikai irányok helyesek", tartalmi változtatásokra nincs szükség. A kijelentésre reagálva a DDP szemleírója megállapította, hogy egy program nem lesz vonzóbb azáltal, ha korábban kezdik hirdetni és többször ismétlik. Ami számít, az az üzenet, amelyet a pártnak a választókhoz el kellene juttatnia. Ennyiben kampánystart előbbre hozatala - hangoztatja a hírszolgálat - akár alibiteremtésnek is tekinthető, kivédendő az előre elvesztettnek látott választások utáni, a késői eszmélésre vonatkozó vádakat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.