Koppenhága nem várakoztatná a jelölteket
Az EU soros elnöki tisztét betöltő Dánia szerint nem lesz csúszás a bővítésben; azokat az országokat, amelyek az év végére lezárják a csatlakozási tárgyalásokat, mindenképpen felveszik, tekintet nélkül a lemaradókra. Anders Fogh Rasmussen miniszterelnök elemzők szerint Lengyelországra célzott, amely az elmúlt években lemaradt más államok mögött. (MTI)
Párizs gyors adócsökkentést tervez
Jean-Pierre Raffarin francia miniszterelnök kormánya gazdasági terveiről tartott parlamenti beszédében bejelentette, hogy már az ősszel öt százalékponttal csökkentik a jövedelemadót, előkészítik az állami energiaipari cégek bizonyos részesedéseinek értékesítését, és 2003 közepére kidolgozzák a nyugdíjreform tervét. Raffarin azt mondta, hogy az Éléctricité de France és a Gaz de France a jövőben is a közszféra része marad, de fejlődésük biztosítása érdekében fokozatosan meg kell nyitni azokat a befektetők előtt. (Reuters)
Belgrádban tárgyal az IMF
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Belgrádban tárgyal annak a hároméves programnak az eddigi eredményeiről, amelynek keretében májusban 829 millió dollárnyi hitelt hagyott jóvá Jugoszlávia számára. A megállapodás értelmében 2002 és 2005 között az IMF félévente folyósítja a kölcsön részleteit Belgrádnak, a teljesítés azonban függ a fenntartható növekedés elérése, az életszínvonal emelése, az infláció mérséklése és a devizatartalékok növelése terén elért eredményektől. (Reuters)
Formálódik a Bázel II egyezmény
Berlin is támogatja a bankok fizetőképességének biztosítását célzó Bázel II nemzetközi egyezményt, miután egy kompromiszszum eredményeként garantálva látja, hogy az nem vezet majd a kis- és középvállalkozások hiteleinek megdrágulásához. A bankfelügyeleti hatóságok bázeli bizottságában formálódó megállapodást 2003 őszén írhatják alá, és 2006 végén léphet életbe. (Reuters)
A valutaalap elégedett Romániával
A román kormány reményei szerint az IMF már augusztus elején megkezdheti annak a kölcsönnek a folyósítását, amelyről a tárgyalásokat - a hitelezési feltételek teljesítésének elmulasztása miatt - májusban függesztette fel. A reformok iránti elkötelezettségét bizonyítva Bukarest azóta azonban mintegy 4 ezer munkást bocsátott el az energiaipar állami tulajdonú vállalataitól, és elvégezte hét befektetési bank előzetes kiválasztását, amelyek az SNP Petrom olajtársaság privatizációs tanácsadói lehetnek majd. (Reuters)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.