"Takarékos" katonai akció terve
Az új elgondolás lényege az, hogy Irakot nem nagyszabású hadművelet keretében rohannák le, hanem "belülről kifelé" érnék el a rendszer bukását: a bagdadi és néhány más kulcsfontosságú parancsnoki központot, hadianyagraktárat semmisítenének meg, elvágva az ország vezetőit hadseregüktől és a lakosságtól, ami a kormány gyors összeomlását idézhetné elő. Ha sikerül az elnököt megölni vagy elszigetelni, akkor megfoszthatják a hadvezetést attól, hogy tömegpusztító fegyvereket vessen be - vélekednek a New York-i lap informátorai, akik szerint az iraki középszintű parancsnokoknak eszükbe sem jut önállóan cselekedni.
Hagyományos invázió esetén 70-250 ezer katonára lenne szükség, egy ilyen "könnyen-gyorsan" hadműveletben azonban lényegesen kevesebbre, igaz, mintegy 250 ezret akkor is telepíteni kellene a szomszédos országok támaszpontjain az infrastruktúra és az utánpótlás biztosítása céljából. Az Öböl menti arab szövetségesek eleve fenntartásokkal fogadják a Szaddám Huszein ellen fontolgatott amerikai terveket, mert tartanak lakosságuknak a saját helyzetüket is destabilizáló Amerika-ellenes megnyilvánulásaitól. Szívesen vennék viszont, ha az USA megszabadítaná őket Szaddámtól, feltéve, hogy ez a lehető leggyorsabban és a legkisebb katonai erő bevetésével történik - írja a lap. Ők különben azt szeretnék, ha az USA előbb az izraeli-palesztin konfliktus feloldásában érne el haladást, s arról is meg kellene győzni - nem csak - őket, miért törekszik az USA egy olyan ország kormányának a megdöntésére, amely nem támadta őt meg.


