Varsó cégadósságokat engedne el
A munkahelyek megvédésére irányuló tervek némelyike nem lesz hagyományos, inkább olyan, amilyet a kétségbeejtÕ helyzet megkíván, helyezte kilátásba Miller. Mint mondta, szó lehet egyes cégek adósságának az eltörlésérÕl is. Kolodko kinevezése óta mintegy 4 százalékkal gyengült a zloty árfolyama a szakember azon korábbi kijelentéseire válaszul, hogy a zlotyt 15 százalékkal le kell értékelni, és össze kell kapcsolni az euróval. Miller szerint azonban egyelÕre nincs szó a zloty szabad lebegtetésének a megváltoztatásáról, hozzátéve azonban, hogy a kormány vizsgálja a javaslatot, amit elvet, ha végrehajtása túl nagy kockázattal jár. Kolodko elképzelése máris komoly bírálatot kapott a jegybank részérÕl. A lengyel gazdasági növekedés lassulása több nagy cég, köztük a második legnagyobb szczecini hajógyár összeomlásához vezetett, és jelentÕsen csökkenti Miller szociáldemokratáinak a támogatottságát az októberi helyhatósági választások elÕtt.
A Reuters által idézett Miller szerint a vállalati adósságelengedések nem váltanak majd ki szemrehányást az EU részérÕl, amelyhez 2004-ben tervezi a csatlakozást Lengyelország. A kormányfÕ kijelentette: a témát felvetették a héten, amikor Lengyelországban tárgyalt Günter Verheugen. Azt kérdeztük a bÕvítési biztostól: az EU-nak olyan Lengyelországra van szüksége, ahol magas a munkanélküliség és lassú a gazdasági növekedés, vagy pedig ahol élénk a gazdaság és alacsony a munkanélküliségi ráta? - mondta Miller.
A kormányfÕ üdvösnek tartja a zloty jelenlegi gyengülését, mivel ez várakozása szerint lélegzethez juttatja az exportÕröket. Utalt arra is, hogy a Kolodko által felvetett valutatanács olyan ötlet, amit érdemes megfontolni, amennyiben azonban túl kockázatos, akkor nem vezetik be. A központi bank részérÕl bírálták az elképzelést.
Miller kijelentette azt is, hogy bármely változtatást a jegybanktörvényben mérlegelni kell alkotmányos szempontból. Az alaptörvény ugyanis kimondja a központi bank függetlenségét.


