BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vihar a Vasárnapi Újság körül

Levélben fordultak az ORTT elnökéhez a Vasárnapi Újság szerkesztői által folytatott műsorkészítői gyakorlat megszüntetése érdekében a közszolgálati rádió kuratóriumának kormánypárti tagjai. Az ORTT júniusban már súlyosan elmarasztalta rádiót a műsor tartalma miatt.

A rádióműsorok "pártatlanságát biztosító intézkedések meghozatala" érdekében fordult az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökéhez a Magyar Rádió (MR) Közalapítvány kurató-riumának négy, kormánypártok által delegált elnökségi tagja. A kormánypárti kurátorok tegnapi tájékoztatójukon elmondták: azt kérik Körmendy-Ékes Judit ORTT-elnöktől, hogy szerezzen érvényt az általa vezetett szervezet június 13-ai határozatának, amely - nem első alkalommal - a pártatlanságra vonatkozó előírások megszegésére hivatkozva, súlyosan elmarasztalta s törvénysértőnek ítélte az MR gyakorlatát a Vasárnapi Újság adásainak tartalma miatt, s elrendelte a törvényes állapot helyreállításához szükséges intézkedéseket.

Nem a Vasárnapi Újság megszüntetése a cél, hanem az, hogy a műsor készítői a jövőben ne sértsék meg a törvényeket azzal, hogy gyűlöletet keltenek, és politikai rendezvényeken való részvételre mozgósítanak - szögezte le lapunknak Agárdi Péter. Az MR kuratóriumának MSZP-s elnökhelyettese kérdésünkre elmondta: a kuratóriumi elnökség kormánypárti tagjai a közelmúltban rendkívüli elnökségi ülés összehívását kezdeményezték Kondor Katalin rádióelnök meghallgatása céljából. Ám kezdeményezésük meghiúsult a testület - többségben lévő - ellenzéki tagjainak ellenállásán. A rádió vezetősége részéről semmi jelét nem tapasztaltuk annak, hogy meg kívánnák szüntetni a Vasárnapi Újság kapcsán folytatott törvénytelen gyakorlatot, ezért fordultunk a nyilvánosság eszközéhez, fejtette ki Agárdi Péter.

Gellért Kis Gábor MSZP-s kurátor a tájékoztatón kijelentette, a Vasárnapi Újságnak nincs helye a rádióban, s hozzátette: a közszolgálati rádiónak nem az a feladata, hogy a médiapiac kiegyensúlyozatlanságát helyrepofozza, hanem az, hogy a törvényeknek megfelelően működjék.

Cenzúraként értékelte a kuratórium kormánypárti tagjainak lépését Szadai Károly, az MR kuratóriumának elnöke. Példátlannak nevezte, hogy pártdelegált kuratóriumi tagok akarják megváltoztatni egyes műsorok tartalmát. A kuratóriumi elnök szerint a rádió elnökének meghallgatására az augusztus végi éves beszámolója alkalmat teremt. Szerinte az ügy nem a Vasárnapi Újságról szól, hanem arról, hogy a kormány képviselői a közszolgálati televízió után a rádióra is megpróbálnak nyomást gyakorolni.

Gyors intézkedés nem várható az ORTT részéről, mivel a szabadságolások miatt a testület az augusztus 26-át követő hét előtt biztosan nem tűzi napirendjére a kérdést. Az ORTT szóvivőjének tájékoztatása szerint a testület elnöke szabadságát tölti, így a kormánypárti kuratóriumi tagok levelét még nem látta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.