Makropálya és a mögöttese
n Utolsó is lehetett volna, legalábbis egy éve még 2003. évi csatlakozást terveztek. Közben az időpont - mondhatni menetrend szerint - tovább tolódott, így a pénzügyi tárcának újabb önértékelést kellett készítenie. Az anyagot érdemes összevetni elődjeivel. Sok helyen nemcsak szóhasználatában, hanem mondataiban is megegyezik a két dokumentum - ez nem baj. Az összehasonlítás még úgy is megéri az időt, hogy az idei változatból - a belpolitikai támadásokat megelőzendő - kimaradt pár dolog, ilyen például a jellemzően hatósági áras háztartási energia áremelkedésére vonatkozó prognózis. Ez a kis turpisság persze nem új, hasonló az előző évek előcsatlakozási programjaiba (PEP) is belefért.
Nos, a Brüsszelnek szánt legfrissebb jelentés segíti a tisztánlátást például az EU-csatlakozás költségvetési vonzatának tekintetében. A belépés évétől tehernövekedést okoz a költségvetésnek, "az EU-büdzsébe történő magyar befizetések következtében" - olvasható. Ennek mértékére nézve az idei anyag nem tartalmaz becslést, a korábbi változatokat vizsgálva azonban kiderül, hogy hiánynövelő hatása a magyar befizetésekből és a kötelezően felállítandó új intézmények működtetési költségeiből adódik. Sietek előrebocsátani, hogy a - minden bizonnyal jelentős - EU-támogatások a deficit szempontjából semlegesnek tekintendők, hiszen azok a bevételi és a kiadási oldalon is megjelennek.
Befizetési kötelezettség praktikusan a vámok hazai költségvetésből való kieséséből, a cukorilletékből, valamint a GNP és az áfaalapú magyar befizetésekből adódik. Ezek nagysága a belépéssel járó egyedi befizetéseket is beszámítva 1-1 milliárd eurót tehet ki az első két évben. Összehasonlításul: 2004-ben ez a tervezett 3 százalékos költségvetési hiányból körülbelül 1,2 százalékpontot jelentene.
Noha a számok megszorításra utalnak, a helyzet korántsem vészes. Sajnálatos, hogy nem derül ki még a legfrissebb változatból sem, a tervek szerint mekkora támogatást remélhetünk a csatlakozás első évében. Vélhetőleg többet, mint a befizetési kötelezettségünk, s a költségvetés radikális hiánycsökkenése úgy mehet végbe 2004-ben, hogy közben az elosztható forrás is növekszik.
A megfigyelők mindenképpen pozitívumként könyvelik el, hogy az idei PEP immáron tartalmaz rugalmassági számításokat. Érdemes megjegyezni, hogy a közelmúltban sokkal részletesebb formában is publikáltak a tárca szakértői ebben a témában (Ökonometriai modell a fiskális politika szolgálatában, Statisztikai Szemle, 2001. június). Kimaradt ugyanakkor a költségvetési kockázatokat taglaló fejezet - nem lepődnék meg, ha a felesleges politikai támadások megelőzése céljából. Az előző kiadásban felsorolt tételek egytől egyig az akkori ellenzék kedvelt témájává váltak, így az állami kezességvállalások, viszontgaranciák, vagy a központi költségvetés általános tartaléka körüli mizéria is hetekig lekötötte a szaksajtó érdeklődését. Az idei dokumentum már nem mert felvállalni hasonló kockázatot.
Mert kockázati elem van. És nem csak a közvélemény által felkapott hatósági gázáremelésre, a munkavállaló által fizetendő társadalombiztosítási hozzájárulás 2 százalékos növelésére vagy a januári nyugdíjemelés mértékére gondolok. Sajnos ez a dokumentum is alig több mint egy oldalban intézi el a makrogazdasági pálya alternatív változatait. Mi lesz akkor, ha a világgazdasági fellendülés még fél évet várat magára, vagy ha a rövidesen kezdődő bértárgyalások mégsem váltják be a PM meglehetősen optimista, 3 százalékos bruttó emelésre vonatkozó elképzelését?
Nem tudni, hogy a világpiaci kőolajár alakulásának függvényében milyen kilátásokkal számolhatunk, sőt, arra sem találtam utalást, egyáltalán mekkora olajár feltételezése mellett készült a prognózis. Márpedig kis, nyitott gazdaság a magyar, ahol a gazdasági növekedés erőteljesen exportorientált, vagyis ahol a gyengébb exportteljesítmény a fejlődés erőteljes lassulását is okozza - olvasható éves rendszerességgel a Brüsszelnek küldött mondat. A makrogazdasági prognózis megalapozottabb ismertetése így mindenképpen megért volna néhány pluszoldalt.
Egyéb tényezőt ráadásul még említés szinten sem tartalmaz a csatlakozást megalapozó középtávú gazdaságpolitikai program - mint ahogyan elődjei sem. Az már csak hab a tortán, hogy az alappálya mellett csak pesszimistább feltételekre építő alternatív változat szerepel. Ha az alapprognózis eleve a leginkább rózsaszín kiinduló feltételekre épül, az nem túl megnyugtató. De ha van optimista forgatókönyv is, felmerül a kérdés: az miért nem olvasható?
