Az árvíz nyomán várható helyreállítási költségekre tekintettel Jaroslav Tvrdík cseh védelmi miniszter úgy határozott, hogy visszavonja a 24 Gripen harci repülÕ megvásárlásáról hozott korábbi döntést. A 2 milliárd dollár értékÛ, az ország történetének legnagyobb fegyverbeszerzését jelentÕ üzlet keretében a tervek szerint három év alatt, 2007-re cserélték volna le a mostani MiG-21-es gépeket. A jelenlegi helyzetben azonban a szaktárca kénytelen alternatív megoldások után nézni. A BBC szerint az egyik lehetséges megoldás használt, és éppen ezért olcsóbb gépek vásárlása lenne valamely NATO-s partnerországtól, a másik pedig a Gripen-beszerzés néhány évvel való elhalasztása.
A csehországi folyók apadásának megindulásával a hivatalos szervek megkezdték a károk felmérését. Vladimír Spidla kormányfÕ hétfÕn a CTK jelentése szerint 60 és 90 milliárd korona (mintegy 470 és 700 milliárd forint) közé becsülte a teljes kárt. Ennél pontosabb becslés egyelÕre csak néhány részterületrÕl vált ismertté: a mezÕgazdasági termelÕk mintegy 4 milliárd koronás (31 milliárd forint) kárral számolnak, ebbÕl Dél-Csehországra - ahol a gazdálkodók termÕterületük felérÕl nem tudnak az idén termést betakarítani - 870 millió esik. Az agrártárca még dolgozik a kárenyhítés módján.
Bohuslav Sobotka pénzügyminiszter ugyanakkor ebben a nehéz helyzetben sem kíván engedni a költségvetési szigorból. A napokban elhangzott nyilatkozatában kizárta a deficit emelésének lehetÕségét, a helyreállításhoz szükséges pénzt szerinte a kiadások csökkentésébÕl és privatizációs bevételekbÕl kell elÕteremteni.
A prágai részvénytÕzsde mindenesetre nemhogy gyengült volna a természeti csapás nyomán, de éppen hogy erÕsödnek az árfolyamok. A Bloombergnek nyilatkozó elemzÕk ezt azzal magyarázzák, hogy a nagy tÕzsdei cégeket alig érte kár, és különben is kellÕ biztosítással bírnak. A korona szintén erÕsödésnek indult a hét elején.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.